SPALLER ENDRE (KDNP): Köszönöm a szót. Józsa úrnak jelezném, így fél év
elteltével, hogy tulajdonképpen miért is a 2002-2010 közötti időszakot
vizsgáljuk. Azért, mert 2002-ben 20 milliárd forint volt a MÁV adóssága,
2010-ben meg 300. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ez hogyan alakult ki.
Így akkor fél év után tájékoztatnám önt, hogy ezért dolgoztunk fél évig.

Azt mondta ő, hogy meg volt fizetve a közszolgáltatás. Akkor vajon miért
kellett működési hitelt fölvenni? Erre mi nem találtunk más logikai
konstrukciót, csak azt, hogy nem fizették ki mégsem ezt a bizonyos
közszolgáltatást.

Ugye, ennek a bizottságnak nem volt dolga a jövő megfogalmazása,
akármennyire is nagyon sok kérdésben egyetértek akár az LMP-vel, akár
sok mindenkivel, de ennek a bizottságnak ez nem volt dolga.

A MÁV-Cargót is szóba hozták, mondván, hogy ott hagyták annak az árát a
MÁV-nál. Gondolom, azt tudja képviselő úr, hogy ennek java részét folyó
kiadásokra el is költötték. Ez vagyonfelélés. Ha ön erre büszke, akkor
látszik, hogy milyen gazdái voltak önök az elmúlt 8 évben a MÁV-nak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu