SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. A 48-ashoz, az 51-eshez
és az 59-eshez szeretnék hozzászólni. A 48-as ajánlási pontban egy
viharos előéletű módosítóm szerepel, amely arról szól, hogy ha egy
háziorvost meglátogatja egy orvos látogató, akkor meg kell bizonyosodnia
arról, hogy az ismertetést végző személy szerepel bizonyos
nyilvántartásban, és itt a módosítónk alapján kivennénk azt a részt,
hogy rögtön be is kell mószerolni az illetőt, ha nem szerepel a
nyilvántartásban. Örülök, hogy ez végül is megállt.

Az 51-es pontban az ismertetési tevékenységgel kapcsolatos esetleges
pénzbírságokat szabályozza az előterjesztő. Azt mondja, hogy bizonyos
esetben 500 millió forintig terjedő pénzbírságot is ki lehet szabni. Mi
ezt pontosítottuk egy módosító indítványban, az éves nettó árbevétel 5
százalékáig, de legfeljebb 500 millió forintig terjedjen ez a bizonyos
pénzbírság. Ezt tartalmilag befogadta az előterjesztő, de egy kapcsolódó
módosító indítványként ezt természetesen meg is tettük.

Az 59. pont is egy súlyos dolgot szabályoz. Itt arról van szó, hogy ha
egy éven belül két esetben is elmarasztalnak egy vállalkozót
reklámfelügyeleti eljárásban vagy pedig etikai vétségben, akkor vissza
lehessen vonni a támogatását az érintett gyógyszer esetében, márpedig
akkor, ha létezik 50 százalékkal magasabb térítési díj ellenében kapható
gyógyszer. Azt gondoljuk, hogy itt mindenképpen módosítani kell olyan
értelemben, hogy itt csak a súlyos sértések miatt lehessen ilyen
szankciót alkalmazni, és egy kapcsolódó módosító indítványban
megpróbáltunk valamilyen összeghatárt is megjelölni. Úgy gondoljuk, hogy
így már elfogadható lesz ez a helye az előterjesztésnek. Köszönöm
szépen, többet nem szeretnék most hozzátenni.

(4.20)

Forrás: parlament.hu