L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Az utolsó lesz, csak azért, mert a képviselőtársaim az előbb nem figyeltek. Egy árva szóval nem védtem Meggyes Tamást. (Hegedűs Lorántné tapsol.) Tessék visszaolvasni majd a jegyzőkönyvet, egy árva szóval se, csak arról beszéltem, hogy ez a törvényjavaslat nem Meggyes Tamásról szól.

Arról beszéltem, hogy egy sor olyan ügy van, ami nagyon fontos Magyarország számára, és hogy egyébként a Heves megyei önkormányzat szocialista vezetésű volt vagy nem volt szocialista vezetésű, a 19 megyéből 17 Fidesz-vezetésű volt, elfért a 17 tönkreteendő Fidesz-vezetésű megye mellett egy szocialista vezetésű Heves megyei önkormányzat is, vallják be, tisztelt képviselőtársaim.

És nem arról van szó, amit az előbb Szilágyi képviselő úr mondott, hogy mi nem a lényegről beszélünk. Ne tessék már a fától ne látni az erdőt - már belezavarodok a gondolatomba -, hanem tessék végiggondolni mindazt, amit elmondtam, azt a tisztességes szándékot, ami e mögött a törvény mögött meghúzódik. Ezt tessék végiggondolni, hogy igenis meg kell mentenünk a Heves megyei színházat, és igenis meg kell mentenünk a múzeumainkat. És nem az a kérdés most ebben az esetben, hogy egyébként jó döntés volt-e egy könyvtár helyére mélygarázst építeni. Nem tudok erről véleményt mondani, mert valóban ezt a szituációt nem ismerem, de egy biztos, hogy magát az intézményt, függetlenül attól, hogy milyen épületben van, azt éppen egy középiskolában tartják fenn vagy éppen egy önálló épületben, magát az intézményt kell megóvnunk, aminek a gazdálkodása csak akkor biztosított, ha ezt a törvényt elfogadjuk egy olyan önkormányzat esetében, amely ellen egyébként csődeljárás folyik. Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu