SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy váltakozó lendületű vita véghajrájában vagyunk. Néhány megjegyzéssel szeretném gazdagítani ezt a közös gondolkodást.
Az egyik: köszönjük szépen Rogán elnök úrnak, hogy a drága idejéből ennyit áldozott, és két bejelentést megerősített. (Rogán Antal Hegedűs Tamással beszél.) Hogyha figyel rám, akkor biztosan a jegyzőkönyvön kívül személyesen is hallja: az egyik, hogy a szabad felhasználású hitelek esetében megerősítette, hogy ha a jelzálog a házra van bejelentve, akkor hatálya alá tartozik az előterjesztésnek, illetve a szabad elvonulás kapcsán a nemzeti eszközkezelő által megvásárolt lakásoknál ez érvénybe lép. Köszönöm szépen, hogy a beszélgetés közben erre is tudott figyelni.
Három megjegyzést szeretnék a végén tenni. Egy: mi továbbra is fenntartjuk azt a javaslatunkat, ami a magáncsőd intézményére vonatkozik, szeretnénk, hogyha ezt megtennék. Kettő: továbbra is várjuk, hogy a nemzeti eszközkezelő társaság ügye beterjesztésre kerüljön. Három: szeretnénk, hogyha a hitelezéshez kapcsolódó adminisztratív költségek további csökkentésére is tennének javaslatokat. Mi készen állunk arra, hogy ezt támogassuk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés