DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban egy nagyon fontos kérdést vet fel, hiszen a nemzet biztonsága manapság elsősorban nem azoktól függ, mint függött 200 évvel ezelőtt, hanem például az élelmiszer-biztonságtól, és éppen ezért a kormány nagyon nagy hangsúlyt fektet arra, hogy e tekintetben jelentősen előrelépjünk.

Hadd mondjak el néhány adatot a vizsgálatokról, hogy lássuk, milyen mértékű ez az ellenőrzés. 2010-ben 684 mintán történt vizsgálat, amelyeken 791 úgynevezett mikotoxin-vizsgálat volt, vagyis a gombák által termelt toxikus mérgezőanyagok vizsgálata; 299 fuzariotoxin-, tehát a fuzáriumgomba által okozott speciális probléma, amelyről a képviselő asszony is beszélt, ez az úgynevezett DON-toxin, amit ezek a gombák, növényi kórokozók termelnek. Ebből a 299 mintából 17 minta határérték feletti DON-toxin-tartalmat mutatott, egészen pontosan 2 búza-, 5 búzaliszt-, 1 búzakorpa-, 6 száraztészta-, 2 ostya- és 1 kenyérminta volt a megengedett határérték feletti tartalommal jellemezhető, ez körülbelül 6 százaléka a vizsgálati mintáknak. Tehát egyáltalán nem elhanyagolható mértékű ez a probléma.

Szeretném megjegyezni, hogy a 2010. év egy kifejezetten csapadékos év volt, és itt a klímának jelentős szerepe van, de egyéb dolgok is jelentősen befolyásolják, hogy mennyire szennyezettek az élelmiszereink. A helyes mezőgazdasági gyakorlat: ezért van az, hogy abban az irányban szeretnénk változtatni a mezőgazdaságot, hogy a minőségi termelési rendszerek irányában változzon meg a gazdálkodás vetésforgó alkalmazásával, megfelelő fajtahasználattal, és a gabonatelítettség csökkentése hozzájárulhat az egészséges élelmiszerek termeléséhez.

Fenntartjuk a megemelt szintű vizsgálati mintát ebben az évben is, bár ebben az évben nem olyan magas a csapadék- és a páratartalom, tehát várhatóan kisebb problémáink lesznek; és nyilván az élelmiszertörvény további szigorítása, különösen a szankciókat illetően a további szigorítás lehet az, ami segíthet, és ezzel az ellenőrzések számának a növelése is növelheti ezt az élelmiszer-biztonságot. (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.) Azt hiszem, ebbe az irányba muszáj is továbblépnünk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu