DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Én örömmel hallom a megnyugtató szavait, csak a zavart bennem az okozza, hogy amikor Lázár képviselőtársunk beszél ugyanerről, akkor egy teljesen más hangnemet használ, és a védőt kvázi bűnsegédként aposztrofálja, míg amikor államtitkár úr kér szót, akkor tulajdonképpen a büntetőeljárás egyik szereplőjéről beszélünk.

Én megnyugodtam volna, és úgy lenne kerek ez az előterjesztés - államtitkár úr említette is a garanciális követelményeket itt az eljárásban -, ha mondjuk, hozzátennénk a hamis vád, hatóság félrevezetésével kapcsolatos megemelt szankciórendszert ugyanehhez a dologhoz. Ugyanis ami az egyik oldalon egy rendkívül súlyos teher a megvádolt személy tekintetében, s ha ez valótlannak bizonyul, ha kiderül, hogy tényleg a vádelhalasztás vagy egyéb más intrikák kapcsán tett ő terhelő vallomást, hát, bizony engem megnyugtatna, ha ekkor kiemelt büntetésben részesülne az ilyen személy is, vagy pedig maga az eljárás lenne nyilvános. Annak nagyon örülnék, ha a büntetőeljárásba bevont személyről nyilvánvalóvá válna, hogy ő vádelhalasztás hatálya alatt áll, vagy ezzel kapcsolatos intézkedést hoztak vele szemben, már csak az ügy objektív megítélése okán is.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu