DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amit Braun Márton képviselőtársam mondott reakcióként, azt gondolom, az egy értelmes vitaalap, hiszen pontosan ilyesmiről beszélgettünk, és folytattunk értelmes párbeszédet a választási albizottságban. De akkor szeretném föltenni azt a kérdést, hogy ha most ez nem ennyire sürgős, és nem játszik a pályán a szempontoknál a püspökladányi választás, akkor miért nem lehet megvárni azt, amíg ezt a munkát elvégezzük. Hiszen éppen ma az alkotmányügyi bizottság ülésén Salamon elnök úr mondta azt, hogy ebben a témakörben is van még néhány nyitott kérdés, és nem tettünk pontot a végére.

Tehát hogyha ez igaz, hogy erről még kellene egyébként a kormánykoalíción belül is néhány ügyben egyeztetni - az ott kiderült, de ott ebben teljesen normális szakmai vita folyt, hogy néhány kérdésben a KDNP és a Fidesz között is van még tisztázandó dolog -, akkor szerintem nem kell ennyire sietni. Azt gondolom, hogy lehet ez egy jó tárgyalási alap, amit Karácsony Gergely vetett föl, és Braun képviselő úr reagált rá, ezt mi is szívesen megvizsgáljuk a szocialisták részéről. Ez egy értelmes felvetés, de ezt akkor úgy lehet jól és korrekt módon megcsinálni, ha tovább folytatjuk az albizottságban az egyeztetést, és nem kapkodunk most.

Erre azért sincs szükség, hiszen államtitkár asszony és Kósa képviselő úr is azt mondta, hogy nincs aktuálpolitikai motivációja. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu