FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már a vita alatt is kértem szót, és most újra megerősítem, hogy a parlament minden frakciója végeredményben támogatta az előterjesztést, ki-ki a saját értékelése szerint szeretett volna még további szűkítést vagy további bővítést adni a vizsgálóbizottságnak. Erre nem láttunk lehetőséget, házszabályi keretek kötik ilyenkor a határozati javaslathoz benyújtott módosító indítványok lehetőségét. Ezért javasoltuk az eredetileg beterjesztett formát, illetve egy 90 napos bővítést, valamint ha most elfogadásra kerül esetlegesen a módosító indítvány, akkor a bizottsági taglétszám bővítését, hiszen nagyon sokan jelezték, hogy részt szeretnének venni a bizottság munkájában.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés