BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Hát, először is szeretném azzal kezdeni, hogy ez alapvetően tragédia, hogy pár ezer forintos fizetéscsökkenésről itt kell vitázni. Ez azt mutatja, hogy a társadalomban százezrek vannak a létminimum olyan határán, hogy ez a pár ezer forint havonta olyan komoly mértékben befolyásolja az életminőségüket, hogy itt kell róla vitázni, és törvényt kell alkotni arról, hogy ezt a pár ezer forintot valahogy visszaadják nekik; mert esetleg a hónap utolsó pár napjában emiatt nem lesz mit enniük.
(21.10)
Tehát először is ez a tragédia, és ebbe kéne belegondolni, hogy ezzel kellene valamit kezdeni, mert ezek szerint a kormányoldalhoz is eljutnak azok az információk, hogy milyen rengeteg ember él gyakorlatilag mélyszegénységben akkor is, hogyha dolgozik.
A másik, ami szintén idetartozik, hogy a minimálbér pár ezer forintos emeléséről hetekig tartó egyeztetések szoktak lenni az OÉT-ben, ehhez képest itt egyeztetés és minden nélkül egyszerűen kétharmaddal majd meghozzák ezt a törvényt. Tehát amikor farizeus módon a munkaadók érdekét védi a kormány, akkor nagyon szembe tud szállni az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalával, jelen esetben pedig elkezdi kiabálni a gaz, feketén foglalkoztató vagy minimálbérrel bejelentő munkaadókat, tehát mindig egy kicsit úgy csűri-csavarja a szót, hogy az lehetőleg a kormánynak jöjjön ki jól.
A bizottsági vitában elhangzott, hogy történt egy OÉT-megállapodás, amelyben vállalták a munkaadók, hogy megemelik a munkavállalók bérét annyival, hogy kompenzálja az adójóváírás csökkentését, és ezt nem mindenki tette meg. Itt visszakérdeznék, hogy vajon azokat az ígéreteket, amiket a vállalkozók számára tettek, hogy milyen gazdaságélénkítést fognak végrehajtani, azokat a kormány megtette-e, hogy megteremtse a vállalkozók számára a lehetőséget, hogy fedezet legyen ezeknek az alacsonyabb béreknek a megemelésére, mert jelen pillanatban azt látjuk, hogy igazából semmilyen hatékony intézkedés nem történt a kis- és középvállalkozói, illetve családi vállalkozói réteg számára.
Szintén itt jegyezném meg azt is, hogy a gazdagokra van pénze a kormánynak. A 16 százalékos egykulcsos adóval tulajdonképpen nagyon sokat hagytak a gazdagok zsebében, ez is az államtól ment el, illetve a gyermekkedvezményt is csak a gazdagok tudják igénybe venni. Pont a legszegényebb réteg az, akitől még elvett szintén az állam azzal, hogy az adójóváírást csökkentette, és ezt akarja a vállalkozókkal megfizettetni, illetve a munkaadókkal. Ami egyébként helyes lenne, csakhogy ez nem a gazdaság kifehérítéséhez fog vezetni, hanem pont ellenkezőleg, azoknál a vállalkozóknál, akik több embert is alkalmaznak, és így többszöröződik ez a relatíve kis tétel, azok lehet, hogy azt fogják választani, hogy inkább a feketegazdaságba átnyomják ezeket a munkavállalókat. És jellemzően az alacsonyabb bérűeket teszik át könnyebben feketefoglalkoztatásba, nem pedig a jól megfizetetteket, tehát ez megint nem lesz túl jó hatással sem a gazdaságra, sem pedig annak kifehérítésére.
Köszönöm, azt hiszem, hogy lényegileg a foglalkoztatási részét elmondtam, és még majd lesz hozzáfűznivalója képviselőtársamnak is. Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés