BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy lemaradtam az expozéról, mert ahogy hallom, itt nagyon komoly gyöngyszemek hangzottak el közben, például hogy jelen pillanatban a kormány tulajdonképpen a dolgozókat védi, és a dolgozók érdekében hozza meg ezt a törvényjavaslatot vagy törvénymódosító javaslatot.

Ha jót akarnak a kiskeresetű dolgozóknak, akkor két dolgot tegyenek meg. Az egyik, hogy az adójóváírást megemelik, ugyanis az adójóváírás nem egy ördögtől való dolog. Itt elhangzott talán a bizottsági vitában, hogy ilyen formában Nyugat-Európában sehol nem működik adójóváírás. Lehet, hogy ilyen formában nem működik, de az egy alapvető dolog, hogy egy bizonyos bérszint alatt, mivel a minimális megélhetés sem biztosított az egyén számára, az állam nem vesz el közterhet, tehát nem kell közterhet fizetnie, hiszen annak is örülnie kell az államnak, hogy egyáltalán nem kerül pénzbe, hanem valamilyen módon fenntartja magát. Tehát az adójóváírás azt küszöbölné ki, hogy azoktól a kiskeresetűektől, akiknek minimális jövedelme van, ne vegyen még el az állam, hanem jóváírja számukra az adómennyiséget.

A másik, amivel a kiskeresetű dolgozóknak segíthetnek, az pedig az, hogy a munka törvénykönyvében, illetve a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényben tervezett módosításokat, amik hátrányosan érintik ezeket a munkavállalókat, felejtsék el, és ne vigyék végbe, ugyanis ezek többnyire mind olyan változtatások, amikről eddig is meg tudtak egyezni a munkaadók a munkavállalókkal, amennyiben a vállalat vagy cég tényleg olyan problémahelyzetben volt, hogy ezen múlt a léte, ugyanis az, hogy egy vállalat ne menjen tönkre, a dolgozóknak is az érdeke, tehát ilyen esetekben hajlandóak kompromisszumokra, törvényi kényszer nélkül is.

Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu