DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A magam részéről - mint egykor sűrűn a közbeszerzési eljárásokban részes személy - üdvözlöm azt, hogy ez a szándék megfogalmazódott, hogy könnyebb, gyorsabb és alkalmazhatóbb közbeszerzési eljárást alkossunk. Hogy ez most teljesült vagy nem teljesült, az egy másik kérdés, én inkább erről szeretnék beszélni.
A magam részéről elismerem, hogy a korábbi közbeszerzési eljárási törvénnyel rengeteg probléma volt - lassú volt, nehézkes volt, nehezen volt alkalmazható -, próbálkoztunk, teljesen természetesen a jogalkotó próbálkozott hol így, hol úgy megfelelni annak a kívánalomnak, hogy a közpénzek elköltése során megfelelő szabályokat alkalmazzon. Akárhonnan nézzük a dolgot, ez az ajánlattevők részéről kötöttségeket jelent. Tehát a piacon ők úgy jelennek meg, úgy tudnak vásárolni, szolgáltatást igénybe venni, pénzt költeni, hogy betartják, be kell tartaniuk az itt írt kötöttségeket.
A magam részéről a hozzászólásomban az ajánlattevői oldal szempontjai felől közelíteném meg ezt a kérdést. Nyilvánvalóan ez a törvény részben ajánlatkérői, részben ajánlattevői érdekeket próbál megfogalmazni és keretbe foglalni. A magam tapasztalata inkább az ajánlatkérői oldalt domborította ki, végül is ezeknek a törvényeknek a megfogalmazásával, illetve használatával próbáltuk a dolgainkat csinálni.
Itt elhangzottak különböző szempontok a törvény célját tekintve: a korrupcióellenesség, a nyilvánosság, a közpénzek elköltésének a nyilvános garanciája, de lenne azért még egy szempont, nevezetesen, hogy ezt azért használni is kell majd a gazdaságnak. Ezen a törvényen keresztül milliárdok fognak elköltődni, miképpen eddig is milliárdok költődtek el, és hatalmas beruházások, beszerzések fognak megvalósulni. Én úgy látom, hogy igaza van azoknak a képviselőtársaimnak, akik azt mondják, hogy talán le kellene ülnünk még egy kicsit egy csöndes sarokba, és közösen átbeszélni ezeket a dolgokat.
Vannak ebben a törvényben valóban pozitív jelek, a kurtábbra fogása ezeknek az előírásoknak és más dolgok, ugyanakkor egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal, akik azt mondják, hogy talán mégse kellene elkapkodni, talán mégse kellene presztízsszempontot csinálni abból, hogy hogyan fogunk majd közpénzeket elkölteni, ezen keresztül pedig beruházásokat megvalósítani. Persze, a puding próbája az evés, és ki fog derülni az elfogadás utáni alkalmazásnál, hogy ez hogyan fog sikerülni.
(14.40)
Tehát mint mondtam, a magam részéről inkább az ajánlatkérői oldalról közelítenék. Úgy gondolom, hogy a korábbi jogi szabályozás, és úgy gondolom, egy kicsit ez a szabályozás is inkább az ajánlattevői oldalt hangsúlyozza, egy kicsit azoknak az érdekeit képviseli.
Mik is az ajánlatkérői érdekek? Ha az ajánlatkérői részt megnézzük, hogy kik szerepelhetnek, nyilvánvalóan elsődlegesen az önkormányzatokra gondolok, hisz nagyrészt ők a részesei ennek a piacnak, ők a részesei e közbeszerzési törvény alkalmazásának. Az önkormányzatok általában kicsit szorított helyzetben vannak, ők rendkívül sok kötelességgel rendelkeznek: nyilvánosan működnek; ha elfogadják a költségvetésüket, a honlapjukon közzéteszik; a különböző beruházási programokat, terveket, projekteket kezdettől fogva a vállalkozói kör kísérni tudja. Aki ebből a piacból akar megélni, annak egyébként alkalma van végigkísérni a területrendezési tervek módosítását, a pályázatbenyújtási dolgokat, a beruházási programok elfogadását, a döntést magáról a beruházásról, és ehhez képest tartom én egy kicsit túlzottnak a határidő részét ennek a jogszabálytervezetnek; tegyük azt hozzá, hogy a korábbit is annak tartottam.
Úgy gondolom, hogy az a transzparencia, ami megkövetelt általában a működése során egy önkormányzattól, egy ajánlattévőtől, azt is igényelhetné, hogy a közbeszerzési eljárások során és különösen a megismételt közbeszerzési eljárások során egy kicsit feszesebb határidőket szabjunk azoktól, akik részt kívánnak venni ebben a folyamatban az ajánlattevői oldalról. Aki piacnak tekinti a közbeszerzési piacot, az kísérje figyelemmel az azon részt vevők egyébként figyelemmel kísérhető tevékenységeit. Tehát én a magam részéről a nyilatkozattételi határidőket, úgy a 45 napot, mint a további ajánlattételi minimum-határidőt egy kicsit szűkebbre venném, és inkább megkövetelném a nagyobb figyelmet az ajánlattevői oldalon.
Mondanám azt, hogy az ajánlattevő kiszolgáltatottságának a csökkentését is szeretném, ha tükrözné ez a jogszabály. Úgy látom, hogy azok a források, amiket nagyrészt elköltenek ezek az ajánlattevők és nagyrészt az önkormányzatok, nagyrészt pályázati forrásokból állnak össze. A pályázat eleve kötöttségeket tartalmaz az elköltése során az önkormányzatok felé, határidőket szab meg, más olyan dolgokat tesz kötelezővé nekik, amik esetleg nem férnek bele az itteni szabályrendszerbe vagy kicsúsznak belőle. Nemegyszer fordult az elő, hogy eredménytelen közbeszerzési eljárások után egyszerűen túllépte az önkormányzat a rendelkezésre álló határidőt, amit a forrás megszerzésekor a pályázatban vállalt, és elvesztette azokat a forrásokat, amelyek a rendelkezésére álltak. Ez is indokolná, már csak a pályázati források hatékony felhasználása, hogy egy kicsit az ajánlattevői oldalt is megszorongassuk ebben a tekintetben.
A képviselőtársaim már szóltak a központosított eljárásról az ezer fő alatti községek esetében. Én magam Vas megyéből jöttem, és ott általában az a jellemző, hogy apró települések vannak, viszonylag kis lélekszámmal, tehát ez a fajta eljárás nagyrészt Vas és Zala megyét fogja érinteni. Jobbikos képviselőtársammal teljesen egyetértek abban, hogy ez bizony adódhat úgy, hogy majd az alsóbbrendű szabályozás bizony nem biztos, hogy figyelembe veszi ezeknek a településeknek az érdekeit. Általános szabály, és megfigyelhető sajnos, hogy Budapesten viszonylag kevesen ismerik az őrségi vagy zalai életviszonyokat, és nem biztos, hogy arra megfelelő szabályozási rendszert alkotnak. Óvatosabb lennék ezzel a központosított közbeszerzési eljárással.
A kizáró okokról, illetve melyek azok az eljárások, amelyeket kivennénk ezekből az eljárásokból. Talán meg fognak lepődni, egyetértek az előterjesztéssel, hogy bővítik ezeket a köröket. Valóban - nem akarok vitatkozni képviselőtársaimmal - egy-egy ingatlan megvásárlása, ami esetleg speciális önkormányzati célokat elégít ki, vagy egy meglévő ingatlan bővítése során kinézett ingatlan elég visszás helyzeteket támaszthat, amikor közbeszerzési eljárással próbáljuk lefolytatni ezeket a dolgokat. Én itt helyénvalónak tartom ennek a kivételkörnek a bővítését.
Azonban el kell hogy mondjam önöknek, hogy az eljárások hosszabbításában, illetve a korrupció megjelenésében találok okot ebben az előterjesztésben, ezt pedig a jogorvoslati eljárás tekintetében találtam meg. Valamikor, talán tetszenek emlékezni, az volt a szabályozás, hogy a közbeszerzési eljárást követően, az eredményhirdetést követően a sérelmes ajánlattevő, akinek sérelmes volt a döntés, elvileg jogorvoslattal élhetett, és amennyiben x időn belül a döntőbizottság nem tiltotta meg a szerződéskötést, ez a szerződés megköthető volt, és a jogvita mehetett a maga útján. Mostanában ez fordítottan történik, és azt mondom, hogy ez bizony nem szolgálja az eljárások gyors és hatékony befejezését.
Azt írják elő, hogy akkor lehet szerződést kötni, ha a döntőbizottság ezt kifejezetten megengedni. A magam részéről ezt is vitatnám, mert a korábbi szabályozás a döntőbizottságot egy bizonyos fürgeségre serkentette. Volt neki nyolc napja, hogy megvalósítsa, illetve meghozza ezt a döntését; ha ezt elmulasztotta, lelke rajta, ment tovább a gazdaság a maga útján. Most más a helyzet, és nem is csak az a baj, hogy más a helyzet, hanem teljesen más helyzetbe kerül a korábbiakhoz képest a nyertes ajánlattevő. Egy rendkívül kényelmes helyzetet teremt neki ez a szabályozás, ugyanis azt mondja a törvény, az előterjesztés, hogy ebben az esetben, ha elhúzódik a jogorvoslati eljárás, befejeződik, és befejezése az ajánlati kötöttséget követően áll be, akkor ő szabadon nyilatkozhat arról, hogy fenntartja-e az ajánlatát vagy nem tartja fenn az ajánlatát.
Nos, ezt a pontot látom megint olyannak, amikor mondjuk, egy önkormányzat kiszolgáltatott helyzetbe kerül a nyertes ajánlattevőtől, mert dönthet úgy, hogy nem fogadja el az ajánlatot, új eljárást ír ki, és az változatlan határidők mellett kicsúszik, mondjuk, a pályázati határidőből, és elbukik, mondjuk, néhány százmillió forintot, vagy pedig leülnek egy kicsit könyörögni meg megédesíteni a sorsát a nyertes ajánlattevőnek, és nyilvánvalóan ő nyert helyzetből fogja diktálni a feltételeit. Úgy gondolom, e tekintetben az a szabályozás lenne a promt, és az lenne a hatékony, ami korábban volt, hogy a döntőbizottság záros határidőn belül döntsön a szerződéskötési lehetőségről, és ha ezt elmulasztotta, ne terhelje már az ajánlattevőt ez a fajta kötöttség.
Nagy valószínűséggel e dolgok tekintetében módosító indítvánnyal fogunk majd élni a tisztelt Ház felé, és azt kérem, hogy ezeket vegyék is figyelembe.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés