DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Házsongárdi temetőt meg kell szolgálni - mondta Cs. Szabó László. "A Férfiú, akit ide kísértünk, s akitől most elbúcsúzunk, ezt a helyet, a temetőt soha nem tartotta az enyészet, a semmivé válás birodalmának. Históriai ihletettséggel fedezte fel, hogy pompás fekvésű cintermeink, temetőink mindmegannyi őrhelyei az Életnek. Őrálló helyek, ahonnan dolgos múltú ősöktől munkálkodó életre és helytállásra nyer intelmet a maradék." Ezt Benkő Samu mondta Kós Károly temetésén.

Kedves Képviselőtársaim! Mindenki tudja, és mindenki ismeri, hogy 1585. május 11-én a kolozsvári közgyűlés alapította a pestisjárvány idején a Házsongárdi temetőt, a magyarság legrégibb szent helyét, azt az őrt álló helyet, ahol nagyon sok kiváló erdélyi férfiú, irodalmár nyugszik. Mindenki tudja, hogy Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós, Dsida Jenő, a Kendeffyek, Bánffyak és sorolhatnám még, Berde Mária, legutóbb pedig Cs. Gyimesi Éva filozófus került ide végső nyughelyre. Olyanok, akik megszolgálták a Házsongárdi temetőt.

Pünkösd vasárnapján családommal és barátaimmal a szokásos kört futottam a Házsongárdi temetőben, elhelyeztem a kegyelet virágait az utolsó magyar polihisztornál, Brassai Sámuel sírjánál, voltam Kós Károlynál, és természetesen ott is, ahol korábban, nem oly régen a magyar külügyminiszter koszorút helyezett el, a Magyar Királyság külügyminiszterének sírjánál, a Bánffy-kriptánál. És megdöbbenve tapasztaltam, kezdve a Bánffy-kriptánál, hogy a legújabban restaurált, gyönyörű sírokat ismeretlen tettesek olajjal megrongálták, majd a főút mellett végig színészeink, ismert és kevésbé ismert magyarjaink sírját gyalázták meg. Természetesen egyetlen román sírt nem öntöttek le.

Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Mint a nemzeti kormány egyik tagja már többször felszólaltam a parlamentben, most sem utoljára teszem, hogy a Házsongárdi temető megvédéséhez nemzetközi és nemzeti összefogásra van szükség. A világörökség részévé kell tenni - most tárgyaltuk, nem oly régen - a Házsongárdi temetőt. Hiszen az a 91 éve tartó tudatos rombolás, ami itt a temetőben van, vagy az a 30 esztendő, amíg az ember végigment, és egyre kevesebb és egyre kevesebb magyar sír van a főút mellett is, tudatosan, tudatosan megváltoztatják nemcsak az élők között az etnikai arányokat, hanem az őrt álló helyeinken is.

Tisztelettel arra kérem a kormányt, és arra kérek minden jó szándékú képviselőt, bármelyik oldalon ül - egyébként azért mondtam Cs. Gyimesi Évát, aki nem a konzervatív oldalhoz tartozó politikai hitvallású, tudniillik az ő sírját is feldúlták a temetése után két nappal. Elképesztő, hogy a művelt Európa e barbársággal kapcsolatosan nem emeli fel a szavát! Hol vannak a kisebbségvédők, kedves képviselőtársaim? Hol vannak az ombudsmanok? Hol van a művelt világ? Hol van az Egyesült Államok? Egy szót sem szólnak. Ez egy tudatos múltrombolás. És ugyanennek a jelenségnek a másik része: nagy örömmel jelentettük itt be a kincses Kolozsváron Mátyás szobrának felavatását, közös, 50 százalékos magyar, 50 százalékos román részvétellel. És most Kolozsvár főterén mit őriznek? Azt a gyalázatos, történelemromboló táblát, amit elhelyeztek Mátyás király előtt, ami, természetesen mindenki tudja, a románok is tudják, a magyarok is tudják, hogy egy tudatos történelemhamisítás.

Megkérem Kolozsvár és Erdély lelkiismeretes román polgárait is, hiszen a Házsongárdi temetőben felekezet nélkül magyarok, románok, szászok temetkeztek, hogy emeljék fel szavukat a tudatos nemzetgyalázás ellen, a kegyeletrombolás ellen. Akik ott el vannak temetve, már nem tudnak segíteni. Segítsenek abban, hogy akár román, akár magyar sírt soha ne gyalázzanak meg.

És végül, de nem utolsósorban, nagyon rövid időm van, a tendencia világos 91 esztendeje. Most közigazgatási reform készül. Talán úgy, mint Ceauşescu idején, közigazgatási reform, amelynek során a következő lépés az lesz, ugyanaz, amit már a szlovákok megléptek korábban - akkor sem emelte fel senki a szavát, bár mondjuk, a szocialistáktól ez nem is volt elvárható -, amelynek során olyan régiókat hoznak létre, amelyek beolvasztják a magyar megyéket. Nyilvánvaló, hogy miért: hogy az etnikai arányokat megváltoztassák.

Kedves Képviselőtársaim! Ebből következik, hogy ez ellen fel kell lépni. És egyetlen megoldás lehetséges csak a magyarság megmaradására, amit Kós Károly mondott a Kiáltó szóban, egyetlen lehetőség van: a magyarság nemzeti autonómiája.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban, az LMP és a Jobbik frakciójában.)

Forrás: parlament.hu