SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Csak röviden szeretnék annyiban válaszolni Kiss Péter felvetésére, hogy természetesen van az általa elmondottakban, akármilyen meglepő is, olyan, amivel egyetértek.

Alapvetően azt gondolom, hogy minden kormány, így a nemzeti együttműködés kormánya is elkötelezett a gazdasági élet szereplőivel való konzultációban, és elkötelezett az érdekegyeztetésben is, hiszen nem működhet jól semmilyen kormányzás, amely a társadalmi alrendszer különböző szereplőivel nem tart gyakori, hatékony együttműködést, és nem próbálja meg a döntéseit, illetve a társadalom legfontosabb folyamatait ezekkel a szereplőkkel egyeztetni. Tehát e tekintetben, azt gondolom, egyetértünk, hogy nagyon fontos a társadalmi párbeszéd ezen része.

Abban már komoly vita van közöttünk, hogy az OÉT - amely, ahogy ön is említette, több évtizedre visszatekintő intézmény - mennyiben hatékony eszköze ennek a konzultációnak, ennek a tripartit érdekegyeztetésnek, hiszen talán abban egyetértünk, hogy az OÉT kapcsán nagyon-nagyon sok kérdés és probléma merült fel az elmúlt időszakban, egyébként maguk az OÉT-ben részt vevő tagok is ezeket a problémákat elmondták. Az egyik ilyen legfőbb probléma a passzivitás volt.

Lényegében a nyugat-európai példákhoz képest Magyarországon egy olyan rendszer alakult ki, amelyben a kormányoldal előterjesztésein kívül a másik két oldal előterjesztése nem volt jelen a háromoldalú egyeztetésen. Nem volt többek között oldalálláspont, sem kötelezően kialakítandó technika az OÉT-ben, tehát nem alakultak ki az oldalak között konkrétan álláspontok egy-egy ügy kapcsán.

Nagyon sok kritika érte egyébként - és nem kizárólag a mostani kormányoldal részéről - az OÉT-ben ma részt vevő szervezetek legitimitási kérdését, hogy akár a munkaadók, akár a munkavállalók részéről valójában is akkora területet képviselnek, amekkorát egyébként az OÉT-ben viselnek. A legjobb példa egyébként az OÉT passzivitására az a bizottsági munka, ahol lényegében érdektelenség miatt ezek a bizottságok szinte nem is működtek. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy több mint egymilliárd forintos költségvetési összegből működött az OÉT még a korábbi döntés alapján 2010-ben, akkor igazából elvárható vagy megérthető az, hogy a kormányzat próbál egy hatékonyabb, szélesebb alapokra helyezett társadalmi érdekegyeztetést folytatni.

De hivatkozhatnék az OÉT működésének problémáinál arra, hogy az Alkotmánybíróságnak is volt egy döntése, amely kétségbe vonta azt, hogy egyébként az OÉT-nek van-e olyan jogosultsága, amely például a minimálbér kapcsán kötelező erejű döntést hoz. De a legutolsó időkben az OÉT problémáira lehet egy jó példa a tavalyi bérmegállapodás is, amelyben a munkavállalói oldal vállalt egy bizony, a minimálbéren kívüli béremelést, amelyet lényegében a munkaadói oldal reprezentativitásának problémái miatt a munkaadók nagy része nem hajtott végre.

Tehát nagyon-nagyon sok probléma egy több mint húszéves rendszert, az idő bizonyos tekintetben meghaladt, és ezért döntött úgy a kormány, hogy egy új alapokra helyezett, új tagokkal, bizonyos tekintetben szélesebb konzultációs, a nagy, kvázi nemzeti ügyekkel kapcsolatos állásfoglalást és társadalmi párbeszédet biztosító új intézményt hoz létre. Bízunk abban, hogy egy hatékony - a függetlenségét jó néhány jogszabály biztosítja - és olyan nemzeti párbeszédre alkalmas intézmény jöhet létre az egyébként nagyon sok sebből vérző OÉT helyett, amely az ön által is elvárt konzultáció és érdekegyeztetés rendszerét hatékonyan lesz képes képviselni. Tehát bízunk abban, hogy egy rosszul, sok hibával működő OÉT helyett egy jobb, szélesebb, modernebb, független érdekegyeztetést tudunk létrehozni Magyarországon, és abban bízom, hogy ez közös érdek.

Kérem azt, hogy ezekhez az elképzelésekhez, ha lehet, támogatólag és a hibák kijavításának tekintetében álljanak hozzá.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu