DR. ZSIGA MARCELL (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt szeretném megjegyezni, hogy a Jobbik ne deklarálja magának azt, hogy a közmunkaprogramot és a közfoglalkoztatást elősegítő törvényjavaslatot a kormány előterjesztette, hanem sokkal inkább két dolognak kell ezt tulajdonítani. Az egyik dolog az, hogy az elmúlt nyolc évben a szocialista kormányok által kialakított foglalkoztatási program vagy nem jó, vagy pedig nem működött, hiszen a munkanélküliség Magyarországon igen magas mértéket, talán soha nem látott mértéket öltött egyes régiókban, így Észak-Magyarországon, például Miskolc környékén. Ezzel a gyakorlattal, ami pedig a másik szempont, az Orbán-kormánynak szakítania kellett és szakítani is fog.
Úgy gondolom, hogy egy olyan közfoglalkoztatási és közmunkaprogramot fog a kormány véghezvinni, vagy legalábbis reméljük, egy olyan programot visz végbe, amely valóban esélyt teremt arra, hogy aki munkát akar találni, az munkát tudjon találni, aki dolgozni akar, az dolgozhasson, és végre igazságos és rend jelszó alatt működhessen az a közmunkaprogram, amely eddig nem váltotta be a korábbi kormányok alatt a reményeket. Reméljük, hogy az a segélyezési rendszer, amely sok magyar választót felháborított az elmúlt időszakban, nem egyfajta kényelmes megélhetést jelent, hanem egy olyan rendszerbe integrálódik, amely a segélyezést munkához köti.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés