L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Ügyvezető Elnök Úr! Megítélésem szerint egy rendkívül fontos törvényjavaslat fekszik a tisztelt Ház előtt. "A polgári kultúra egy sokszínű strukturált kulturális intézményrendszer fennmaradásában érdekelt, egymással mellérendelő viszonyban lévő, komplementer feladatokat ellátó szereplőkkel. A központi költségvetési szerveket, az elkülönített állami pénzalapokat, az önkormányzatokat, a köztestületeket, a köz- és a magánalapítványokat, a forprofit és a nonprofit gazdasági társaságokat, az egyesületeket, az egyházakat, a társadalmi szervezeti formát nem öltő öntevékeny kulturális csoportokat egyaránt a kulturális tér szereplőjeként ismerjük el".
Ez a néhány gondolat, tisztelt képviselőtársaim, a Fidesz választások előtt két évvel megjelent "Minőség a kultúrában" című programfüzetéből vett idézet volt, amely programfüzetnek "Magyarország kulturális stratégiájának alapjai" volt a címe. Azért fontos ez a néhány gondolat, és azért kívánkozik ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása elé, mert mint azt az előbb a miniszter úr expozéjából is hallhattuk, a most felállítandó köztestület a valóban sokszínű, gazdag és változatos, különböző jogi státusokat felmutató szervezeti életnek egy meghatározó szervezete kíván lenni, tehát az a szervezet, amelyet ezzel a jogszabállyal fel kívánunk állítani, ennek a kulturális életnek a meghatározó szervezete kíván lenni. Ugyanakkor a miniszter úr is azt fejtette ki expozéjában, hogy maga a törvényjavaslat már számos olyan garanciát hordoz magában, amely a köztestületi státusszal felruházott új szervezet mellett a többi magyarországi kulturális szervezetet is fontosnak tartja és azoknak a jelentőségét mind a költségvetési támogatásokban, mind a kultúrpolitikában továbbra is figyelembe fogja venni és ki fogja emelni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Országgyűlésnek két évtizedes adóssága az, hogy köztestületi státusszal rendelkező művészeti szervezetet hozzon létre, hiszen Magyarországon - valljuk be őszintén - a művészeti szervezetek jelentős része valóban közfeladatokat lát el. Szükséges tehát egy olyan szervezet felállítása, amely törvényben rögzített jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezve a közfeladatainak jellegéből adódóan köztestületi formában működik. Hozzá kell tennünk azt is, hogy a köztestületi státus megszerzése az elmúlt két évtizedben számos szervezet programjában megjelent. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete hosszú évekig küzdött azért, hogy köztestület legyen. A Magyar Írószövetség alapszabályának preambulumában olvasható az, hogy célja az a szervezetnek, hogy köztestületi formát elérjen, ugyanakkor valljuk be őszintén, hogy ebben a rendkívül változatos művészeti intézményrendszerben, ahol egy-egy szakterületre is párhuzamosan több szervezet jött létre, és ezek a szervezetek sokszor valamilyen esztétikai vagy politikai törésvonalak mentén szerveződtek, egyedüli jogos köztestületi státust csak egy akadémiai formában működő szervezet kaphat.
Amikor én az Írószövetség titkára voltam, akkor ugyan évekig küzdöttem azért, hogy köztestületi formában működhessünk, hogy a köztestületi forma egyfajta jogi és pénzügyi garanciát adjon a működésünknek, ugyanakkor azt is láttam, hogy sem nekünk mint a Magyar Írószövetségnek, sem a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének nincs arra valós politikai lehetősége, hogy ezt a kimagasló státust megszerezze. Ez az előttünk fekvő törvényjavaslat ugyanakkor ezen szervezetek számára is fontos garanciális elemeket tartalmaz, amit a miniszter úr már kiemelt, hogy a törvényjavaslat a társult szervezeti státust vezeti be, ez meghatározó része ennek a törvényjavaslatnak, mert az a szakmai függetlenség, amelyet garantálni fogunk a törvény által a Magyar Művészeti Akadémiának, és a hozzárendelt anyagi bázis egyúttal arra is lehetőséget teremt, hogy ezen anyagi bázison keresztül a társult szervezeteket is segítsük. Ezért stratégiai kérdés az, hogy mely szervezetek lehetnek vagy lesznek majd a Magyar Művészeti Akadémia társult szervezetei. Bízom abban, hogy a 200 fővel működő rendes tagság, illetve az Akadémia rendes tagjaiból összeálló közgyűlés kellő figyelemmel és körültekintéssel fog fokuszálni azokra a magyar művészeti szervezetekre, amelyek az elmúlt években egyébként a saját köztestületi státusuk eléréséért küzdöttek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Művészeti Akadémia törvényjavaslatban rögzített feladatai valóban olyan feladatok, amelyekről érdemes itt néhány szóban említést tennünk, és amelyek a Magyar Művészeti Akadémia keretein túlmutatóan is rendkívül fontos feladatok. Engedjék meg, hogy néhányat kiemeljek e feladatok közül.
A terveink szerint a Magyar Művészeti Akadémia elő fogja segíteni a magyar és egyetemes kultúra értékeinek érvényesülését, megóvását, új, értékes alkotások megszületését, figyelemmel kíséri a művészeti élet kérdéseit és meghatározó szellemi folyamatait, majd álláspontját, javaslatait a nyilvánosság elé tárja. Itt, ennél a feladatnál ki kell emelnem azt is, hogy nyilvánvalóan itt egyfajta szintetizáló feladat lesz ez előtt a köztestület előtt, hiszen azt a sok-sok különböző esztétikai, szakmai, kritikai és politikai álláspontot, amely az egymás mellett párhuzamosan működő kisebb-nagyobb szervezeteknél megjelenik, azt a Magyar Művészeti Akadémia keretei között lehet integrálni, és lehet az így kikristályosodó álláspontot a politikai döntéshozók és a nyilvánosság elé is tárni. A Magyar Művészeti Akadémia hozzájárul a magyar művészeti hagyomány gondozásához és közkinccsé tételéhez. Segíti a művészetoktatást és a művészképzést. A képviselőtársaimnak szeretném megjegyezni azt, hogy jövő héten hétfőn fogunk éppen szavazni az elmúlt két, illetve három hétben tárgyalt előadó-művészeti törvényről, annak a törvénynek is sarkalatos része a művészeti felsőoktatásnak, illetve a művészetoktatásnak a kérdése. Nagyon jó, hogy a jelenlegi előttünk fekvő törvényjavaslat is hangsúlyosan szól a művészképzésről, és a Magyar Művészeti Akadémia számára is a művészeti oktatás és a művészképzés ügyét egy fontos központi feladatként állítja be.
A Magyar Művészeti Akadémia segíti a művészeti tárgyú tudományos tevékenységet. Ha megnézzük a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezeti tagságát, de ha akár megnézzük a képviselőtársaim és a miniszter úr által is már említett Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagságát, láthatjuk, hogy a tagok között recenzióval, kritikával, a művészeti élet tudományos feltárásával foglalkozó kiváló szakemberek is találhatók.
(22.50)
De ha a többi jelentős művészeti szervezetre fokuszálunk, ott is azt láthatjuk, hogy a Magyar Írószövetségben nemcsak szépírók, hanem kritikusok és irodalomtörténészek, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségében nemcsak képzőművészek és iparművészek, hanem művészettörténészek is találhatók. Ez az együttműködés, ez a szimbiózis a művészeti szervezeteket mindig is jellemezte. Nagyon helyes a jogalkotónak az a szándéka, hogy a Magyar Művészeti Akadémia feladatai között azt is definiálja, hogy a művészeti tárgyú tudományos tevékenység, illetve annak segítése is fontos feladata lesz a felállítandó új szervezetnek. A Magyar Művészeti Akadémia pályázatok kiírásával, díjak és ösztöndíjak adományozásával ösztönzi a hazai művészeti életet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor azt láthattuk, hogy a magyar kulturális költségvetés egyre nehezebb helyzetbe került az utóbbi években, amikor azt láthattuk, hogy az elmúlt nyolc év kormányzásának köszönhetően sorra szűkültek a lehetőségeink akár az önkormányzati normatíva, akár a művészeti szervezetek támogatása tekintetében, amikor azt látjuk, hogy a művészeti középdíjakkal járó állami pénzjutalom mértéke az elmúlt húsz évben egy forinttal sem emelkedett, hogy ugyanúgy 200 ezer forintot kap valaki Munkácsy-díjasként, József Attila-díjasként vagy Jászai Mari-díjasként, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt, akkor az emberek joggal vetik fel azt a kérdést, hogy vajon a magyar állam, a magyar társadalom megbecsüli-e a művészeit, megbecsüli-e azokat, akik alkotóművészként vagy előadóművészként ennek a nemzetnek a kultúráját gazdagítják. Éppen ezért fontos, hogy arra is lehetőséget teremt a jogszabály, hogy a Magyar Művészeti Akadémia ha kell, ösztöndíjakkal, pénzjutalmakkal, pályázatok kiírásával vagy egyéb más módon is ösztönözze a hazai művészeti életet. Szükség is van erre akkor, amikor azt tapasztaljuk, hogy a magánmecenatúra nemhogy bővülne, hanem éppen összeszűkül, és egyre kevesebben támogatják önzetlenül saját pénzükből a magyar kultúrát.
A Magyar Művészeti Akadémia elképzeléseink szerint támogatni fogja az új összefüggéseket feltáró munkákat, illetve a szaktudományos és ismeretközlő kiadványok megjelentetését. A jövőben reményeink szerint szaktudományos és ismeretközlő kiadásokat fog megjelentetni. Ez is rendkívül fontos.
Miniszter úr az expozéjában már kiemelte, hogy a Magyar Művészeti Akadémia együttműködik a magyarországi országos művészeti szervezetekkel - erre már én is utaltam a társult szervezeti státus említésénél -, valamint a Magyar Tudományos Akadémiával. Azok a félelmek és rémhírek, amelyek a Magyar Tudományos Akadémiával, illetve a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiával akarják szembeállítani a most felállítandó köztestületet, alaptalanok. Miniszter úr expozéjában mind a két szervezetre kitért.
Az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia részeként működik jelen pillanatban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, szerintem fontos eredménye az elmúlt két évtized magyar kulturális és szellemi életének, de lássuk be, hogy Európában nagyon sok helyen működnek egymás mellett párhuzamosan állami és magánformában létező művészeti akadémiák. Ez a jövőben is így lehet, így maradhat. Természetesen ahogyan most is vannak kettős tagok a két művészeti akadémiának nevezett társadalmi szervezetben, úgy a jövőben is lehetnek kettős tagok, és a fölállítandó új köztestületnek minden lehetősége meglesz arra, sőt jogszabályi kötelezettsége is az, hogy együttműködjön a Magyar Tudományos Akadémiával, és természetesen az azzal társult szervezeti formában működő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiával.
Azoknak, akik attól tartanak, hogy a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet átkonvertálása történik egy köztestületbe, két dolgot mindenképpen meg kell említenünk. A Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet, amely részben alapját fogja képezni a most fölállítandó új szervezetnek - ez a jogszabályból egyértelműen kiderül -, kiváló, rangos művészek társasága. Azok az emberek, akik hosszú éveken keresztül önzetlenül végezték a társadalmi szervezetben a munkájukat, kiváló, megbecsült tagjai a magyar művésztársadalomnak. Másrészt azok a jogszabályi garanciák, amelyek bekerültek ebbe a jogszabálytervezetbe, nevezetesen hogy egy nyolctagú testület fogja összehívni az alakuló ülést és hogy egyébként - ahogy miniszter úr is mondta előbb az expozéjában - a 200 fős rendes tagságban természetesen nemcsak azok vehetnek részt, akik a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezetnek jelenleg a tagjai, garanciát nyújtanak arra, hogy egy széles körű, a magyar művészeti életet lefedni képes, annak sokszínűségét, gazdagságát tükröző új köztestület álljon föl. Erre szükség is van, az ezzel kapcsolatos szakmai elvárások jogosak, és ezzel kapcsolatban kellő garanciákat találhatunk a törvényben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Még egy feladatot szeretnék kiemelni. A Magyar Művészeti Akadémia gondoskodni fog a magyar művészeti élet alkotóinak személyes megbecsüléséről. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a pont is jelzi számunkra azt a nagy adósságunkat, amellyel két évtizede adós a magyar jogalkotás. A művészeti státusról szóló törvény megalkotására utalok. Ilyen jogszabálytervezet szakmai körökben már az elmúlt évtizedben elkészült, ezt érdemes lesz feleleveníteni. Bízom benne, hogy a felálló új köztestület, a Magyar Művészeti Akadémia ha tetszik, oroszlánrészt vagy kezdeményező szerepet fog vállalni egy ilyen új jogszabály megszületésében, figyelembe véve azokat a szakmai anyagokat, amelyek már a Művészeti Szakszervezetek Szövetségénél is, a Magyar Írók Szakszervezeténél is és más szervezeteknél is megtalálhatók. Igenis szükségünk lesz arra, hogy a művészeti státust törvényi szinten rögzítsük, és a Magyar Művészeti Akadémia segítségével mindent megtegyünk azért, hogy a művészeti élet alkotóinak személyes megbecsülése növekedjék.
15 vagy 20 percem van, elnök úr?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés