L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnézést kérek tisztelt képviselőtársamtól, de ezt azért lehetett volna elegánsabban is előadni, tehát nem állom meg szó nélkül. A pekingi kiállítást idekeverni azon a módon, ahogy azt az Index ilyen ormótlanul megtette, szerintem nem elegáns.
Lehet azon vitatkozni, hogy egy kiállítás, amely bemutatta Magyarország képzőművészetét Pekingben, reprezentatív vagy nem, lehet azon vitatkozni, hogy mondjuk, releváns szerkesztői vagy kurátori szempont-e az, hogy csak figuratív művészeket vittek arra a kiállításra, és nincsenek közöttük nonfiguratívok, lehet azon gondolkodni, hogy Fehér László vagy Bak Imre nagyobb művész, sok mindenről lehet beszélni, tehát szerintem lehet erről beszélni, de azt mondani, vagy azzal egyetérteni, amit az Index ilyen ormótlanul állított, hogy ma a jelenlegi kormányzat kultúrpolitikája csak azokat tekinti legitim, jó művésznek, akik a Magyar Művészeti Akadémia tagjai, ez nem igaz; ez nyilvánvalóan nem igaz.
Ha képviselőtársam megnézi azt, hogy például az idei március 15-ei ünnepségen kik kaptak Széchenyi-díjat, Kossuth-díjat, József Attila-díjat, Munkácsy-díjat, és még sorolhatnám tovább a rangos művészeti kitüntetéseket, amelyeket egyébként a magyar állam, a Magyar Köztársaság kormánya ad át, akkor azt kell mondanom, hogy közülük a többség nem Magyar Művészeti Akadémia-tag, de gondolom, hogy képviselő úr sem mondja azt, hogy akkor ezeket a művészeket csak véletlenül, félreértésből tüntette ki a magyar kormányzat, és egyébként nem tekinti a magyar kormány őket nagy művésznek, mert csak azokat tekinti nagy művésznek, akik a Magyar Művészeti Akadémiának a tagjai. Ez szerintem méltatlan volt.
Ha képviselőtársamnak az a szándéka, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az egyébként valóban távol lévő szervezetek és szellemi körök, akkor szerintem ez a most elhangzott beszéd ezt az ügyet - amely szerintem fontos, amelyet én is kiemeltem az előző hozzászólásomban - semmiképpen sem szolgálta.
(23.10)
Ha megnézi az elmúlt évtizedek kiállításait, köztük remek kiállításokat, akkor az embernek mindig volt hiányérzete, és lehet, hogy önnek joggal van hiányérzete, mert én is hiányoltam például a pekingi kiállításból - mondtam is az államtitkár úrnak, de lehet, hogy nem neki mondtam, nem emlékszem, a helyettes államtitkár asszonynak egy beszélgetésben -, hogy az én személyes ízlésemhez közel áll sok olyan nonfiguratív művész, akiket egyébként érdemes lett volna elvinni Pekingbe. De egyébként ebből még nem következik az, hogy mondjuk, ugyanígy az elmúlt két évtizedben nem lehetett volna felvetni azt kérdésként, hogy miért voltak olyan kiállítások, ahol jelentős művészek csak azért maradtak ki, mert mondjuk, nem abba a baráti körbe vagy szakmai közösségbe tartoztak, akiket reprezentatívnak tekintettek.
Tehát szeretném halkan megjegyezni azt, hogy ebben a törvényjavaslatban és abban, hogy létrejöjjön a Magyar Művészeti Akadémia, szerintem azt a lehetőséget kell nézni, hogy jelentős forrásokkal fog gazdagodni a magyar művészeti intézményrendszer, azokból a forrásokból a rendes tagok felelőssége éppen az lesz, hogy tudnak-e más társadalmi szervezetek is valamilyen módon társult szervezetként a munkájukhoz akár anyagi segítséget is kapni, hogy tud-e a felálló új köztestület a magyar művészeti élet egészére fokuszálva új, fontos díjakat, ösztöndíjakat és lehetőségeket teremteni, és mondjuk, én a magam részéről nem azt feltételezem, hogy itt a kirekesztésnek egy folyamatához vagy jelentős állomásához érkeztünk. Ne haragudj, Bandi, de az egész, amit elmondtál, tulajdonképpen a saját gondolkodásodat vetítetted bele más elképzelésébe. Én nem is értem ezt! Ha barátkozni akarunk, ha közeledni akarunk, ha a magyar művészeti életbe valamiféle integrációt akarunk véghezvinni, akkor adott esetben, még hogyha nem is értünk egyet egy törvényjavaslattal, szerintem inkább azokat a pontokat kellene megtalálni, amelyek összekötnek bennünket, és nem azokat, amelyek ilyen drasztikusan szétválasztanak.
Nagyon sok sérelem van mindegyik oldalon, nagyon sok jogos sérelem van, nagyon sok fájdalom van nagyon sokunkban. Én sem véletlenül emeltem ki a hozzászólásom végén a Magyar Írószövetség székházát, és én az ügyvezető elnök úrnak is elmondtam egy baráti beszélgetésünk során, nem is olyan régen, a miniszterelnök úrnak még korábban megírtam levélben is, és nemcsak neki, hanem a miniszter úrnak is megírtam, egyébként telefonon tegnap az államtitkár úrral is beszéltünk erről, de lehet, hogy ez ma volt, Géza, hogy a magyar írótársadalom egy jelentős részében ne legyen fájdalom, rendezni kell a Magyar Írószövetség székházának az ügyét. Az a mi székházunk, az a magyar írók, a Magyar Írószövetség székháza! A Magyar Írószövetség '56-os forradalmár tagjai ott védték, azzal a Fekete Gyulával együtt, akit egyébként az előző kormányzat idején egyetlenegyszer sem tartottak méltónak arra, hogy Kossuth-díjat kapjon! Nyolc éven keresztül minden évben felterjesztette a Magyar Írószövetség Fekete Gyulát Kossuth-díjra, soha, soha nem tartotta érdemesnek az elmúlt 8 évben a kormányzat, hogy Kossuth-díjat kapjon Fekete Gyula! Ott védte 1956-ban a magyar forradalom ügyét abban a székházban. Ezek ugyanolyan fájdalmak, ugyanolyan jogos fájdalmak.
Én joggal hangoztattam a Magyar Országgyűlésben azt, hogy igenis, az mondjuk, a magyar irodalom egy jelentős táborának jogos fájdalma, hogy Fekete Gyula nem kapott Kossuth-díjat, és még sorolhatnám tovább. Az, hogy 6 évig terjesztettük fel Szörényi Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatóját Széchenyi-díjra, aki idén megkapta. Ezek igenis jogos fájdalmak, ezek mellett ne menjünk el! De a jogos fájdalmunk nem jelent alapot arra, hogy egymásnak újabb mély sebeket okozzunk, és mondjuk ahelyett, hogy az együttgondolkodásra törekednénk, a betemetendő árkot ássuk még mélyebbre. Elnézést kérek, de ez tényleg kikívánkozott belőlem.
Szerintem ez a törvényjavaslat nagy előrelépés. Az, hogy jelentős forrásokkal, saját vagyonnal rendelkező új köztestület jöhet létre, amelynek alapját képezi, való igaz, benne van a törvényjavaslatban, hogy az alakuló ülésre a jelenleg társadalmi szervezeti formában működő Magyar Művészeti Akadémia tagjai közül fog az a 8 tagú meghívni tagokat, de a miniszter úr is elmondta, ez nem egy lezárt tagság.
Egyébként itt újabb művészgenerációk sora jelentkezett az utóbbi két évtizedben, itt fiatal művészek tömkelege van, akármelyik területen a magyar művészeti életben. Zseniális, tehetséges fiatal operaénekesek - ha csak Gulyás képviselőtársamra nézek, ez jut eszembe -, egészen fantasztikus, kiváló magyar képzőművészek, egészen csodálatos magyar zenészek, írók sora, akik 40 éves korukra jelentős életművel rendelkeznek, kiváló iparművészek, ontjuk magunkból a zseniális iparművészeket, a kiváló médiaművészeket, minden második évben remek produkciókkal jelentkezünk a velencei biennálén, és még sorolhatnám tovább. Itt egy rendkívül gazdag, rendkívül színes művészeti élet van.
Miért gondolja azt Kukorelly Endre képviselőtársam, hogy a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet mutyija ez? Miért nem azt gondolja, tisztelt képviselőtársam, hogy egy nagy lehetőség nyílik meg előttünk, és az a sok-sok tehetséges fiatal művész, akik már középkorosztály vagy a fiatalok közé tartoznak, néhány év múlva ennek a társadalmi szervezetnek a derékhadát adhatják, és rendes tagként olyan megbecsülésben, olyan anyagi javadalmazásban lehet részük, ami egyébként biztosítja számukra a nyugodt alkotás feltételeit?
Én a lehetőséget látom ebben a jogszabályban. A megalkotása során sokszor fogalmaztam meg adott esetben a különvéleményemet, sokszor vitatkoztam bizonyos szempontokkal, ameddig elkészült ez az előttünk fekvő törvényjavaslat, de most azt mondom, erről a lehetőségről lemondani, hogy a Magyar Művészeti Akadémia köztestület felálljon, hogy jelentős forrásunk legyen, és ez a felálló köztestület önzetlenül tudjon segíteni más fontos országos hatókörű szervezeteket, ahogyan ez a törvényjavaslatban is benne van, botorság lenne. Mindezt politikai kicsinyességből, irigységből, sérelmi politika folytatásából kidobni az ablakon, higgyék el, tisztelt képviselőtársaim, felelőtlenség és a magyar művészeti élet egy nagy lehetőségének az elvetése lenne.
Én bízom abban, hogy azok, akik a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjaivá válnak, kellő önmérséklettel, kellő bölcsességgel, nagy-nagy tisztességgel és nagy alázattal a saját szakmájuk, pályatársaik iránt fogják végezni a munkájukat, és ez garancia lesz arra, hogy egy rangos és megbecsült szervezetté fog válni az a felálló új, hangsúlyozom, új köztestület, amelynek a felállításáról ez a törvényjavaslat kíván rendelkezni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés