L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Ez jó lehetőség, tisztelt képviselőtársam, arra, hogy egyszer a Magyar Országgyűlésben a művészet ügyeiről beszélgessünk, úgyhogy a kétpercesek most erre nekünk lehetőséget adnak, hogy a tisztelt Ház előtt, ugyan nincsen éppen teltház közeli állapot, de legalábbis a magyar művészet ügyeit felemlegessük. Én legutóbb, mikor a brüsszeli európai parlamenti ülésen részt vehettem, akkor a közép-európai művészet jelentőségéről beszéltem. Senki nem értette, hogy miért beszélek róla, de nem adom fel ezt a küzdelmet, igenis a művészet ügyeit folyamatosan napirenden kell tartanunk.

Tisztelt Képviselőtársam! A Magyar Írószövetség székházának ügye úgy jött ide, hogy én azt a beszélgetésemet említettem meg, amelyet Fekete György ügyvezető elnök úrral folytattam, illetve azt a levelemet, amelyet miniszterelnök úrnak írtam, hogy ez a mostani törvényjavaslat is jó apropó arra, hogy az elrendezetlen ügyeinket rendezzük el. Ez a törvényjavaslat fölhívja arra a figyelmet, hogy vannak más területen és más szervezetek esetében is adósságaink. Ez, hogy én az Írószövetség ügyét idehozom, ez természetesen a Magyar Művészeti Akadémia kérdését semmilyen módon nem erodálja, semmilyen módon nem gyengíti, sőt a Magyar Művészeti Akadémia ürügyén, reményeim szerint a későbbi társult szervezeti státus révén hozom szóba a Magyar Írószövetség székházának ügyét, amely - ne keverjük össze - nem a teljes magyar írótársadalom székháza. Magyarországon sok írószervezet van, abból a legnagyobb a Magyar Írószövetség. Jogi értelemben és erkölcsi értelemben is az a székház a Magyar Írószövetség székháza. Az, hogy tőle függetlenül léteznek más társadalmi szervezetek önálló jogi személyként, annak semmi köze nincsen ehhez a székházhoz.

Fekete Gyula Kossuth-díja pedig nagyon is idetartozik, tisztelt képviselőtársam, mert éppen arra mutat rá, hogy milyen sebek vannak mindegyik oldalon. Még azt szeretném képviselőtársamnak megjegyezni, hogy ha Makovecz Imrének a Heller Ágnessel kapcsolatos dehonesztáló (Az elnök csenget.), egyébként szerencsétlen mondatait idézte, akkor nagyon sok Heller-idézetet lehetne elővenni az elmúlt 15 évből, amely legalább ekkora fájdalmat okoz a mi oldalunkon.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu