SZILÁGYI GYÖRGY, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban így volt. Ha ez a törvény arról szólna, hogy felújított infrastrukturájú stadionokban, ahol még biztonságosabban érezhették magukat a kilátogató nézők, ott világos szabályokat állítanánk fel, és ezek szerint az egyértelmű szabályok alapján, hogyha valaki rendbontó, akkor azt minél nagyobb hatékonysággal tiltanánk el a sportrendezvény látogatásától, ha ilyen jellegű lenne a törvény, akkor abban segédkeznénk és támogatni tudnánk.

Ami miatt a két ellenszavazat a Jobbik képviselőitől érkezett, ami miatt nem támogatjuk ezt a törvényt, nemhogy nem támogatjuk ezt a törvényt, annyira rossznak tartjuk, hogy módosító javaslatokat sem fogunk hozzá benyújtani, az azért van, mert ez nem erről szól. Tehát önök itt ezt a törvényt úgy nyújtották be, hogy benne van ugyan a sport szó, tehát sporthuliganizmusról nyújtották be, de ez a törvény egyáltalán nem a sportról szól. Ez a törvény arról szól, hogy önök itt az elmúlt egyéves, most már lassan másfél éves ténykedésük során folyamatosan megpróbálják tönkretenni és ellehetetleníteni azokat a csoportokat, akik nemzeti érzelmeket vallanak, akik megfelelő létszámban tudják esetleg felemelni a kormány ellen a szavukat, önök ezeket a csoportokat ellehetetlenítik, és megpróbálják megsemmisíteni.

Ez a törvény pontosan beleillik abba a sorba, ahogy a Gárda ellen hoztak törvényt és ahogy a szebb jövőért polgárőrség ellen hozták a törvényeket. Ezt a törvényt ugyanúgy a magyar labdarúgó-szurkolók ellen hozzák.

Már csak azért is erős a párhuzam a Gárda elleni törvénnyel, mert a Gárda elleni törvényt azért hozták, hogy a hazájukért tenni akaró, erősen jobboldali beállítottságú, nem meghunyászkodó, összefogásra képes és ezzel az összefogással komoly erőt képviselő csoportokat ellehetetlenítsék, hiszen veszélyt jelentenek a mindenkori hatalom számára, mert nagy létszámban és kellő elszántsággal képesek kinyilvánítani a véleményüket, és ez alapját képezheti egy erős nemzeti ellenállásnak. A szurkolókra ugyanez igaz, hiszen a mérkőzésekre járók 80 százaléka jobboldali radikális beállítottságú, erős lokálpatriotizmussal és összetartozás-tudattal rendelkező, zömében fiatal ember, akik ráadásul hétről hétre találkoznak, összetartó, erős közösségeket alkotnak, és ezúttal sokkal nehezebb őket a médián keresztül befolyásolni. Ők a következő célpont, akiket elsősorban politikai okokból meg kell regulázni. A törvénytervezet alapján hivatalosan listákat lehet róluk készíteni, és képekkel, személyes adatokkal rendelkező adatbázist lehet összeállítani azokról is, akik soha semmilyen rendbontást nem követtek el a mérkőzéseken.

A törvénytervezetet egyértelműen a rendőrség készítette, és egyáltalán nem szolgálja a sport érdekeit, hiszen az amúgy is évről évre csökkenő nézőszám drasztikus csökkenése várható a törvénytervezet bevezetése után.

(15.00)

A törvény másik fő célja a rendőrségi bevételek növelése a sportrendezvények biztosítása révén. Évek óta ez a cél. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a sporteseményekhez köthető botrányok nagy részét az elmúlt 10-15 évben a rendőrség generálta pont azért, hogy bizonyítsa, mekkora szükség van a jelenlétükre. Ugyanúgy, mint egyes tüntetéseknél, mondvacsinált ürügyekkel kiprovokálják a botrányt, amit utána a média természetesen elferdítve tálal a társadalom felé. Most elérték, ezzel a törvényjavaslattal el fogják érni a céljukat, tehát a rendőrség komoly bevételekre tehet szert majd a sportrendezvények biztosításából. Ez a törvényjavaslat erről szól.

Lehet itt arról beszélni... - nem tudom, Kontrát Károly képviselő úr mikor volt kint utoljára labdarúgó-mérkőzésen, volt-e egyáltalán, hiszen az előterjesztésében elmondottak nem erre utalnak. Lehet arra hivatkozni, hogy a családok menjenek ki a gyerekeikkel együtt, nem azért nem mennek ma családok mérkőzésre, mert veszélyes lenne. Ha ez így lenne, akkor a nézőszámnak ezt mutatni kellene. Jelen pillanatban az egyik legkockázatosabb mérkőzés - megegyezhetünk benne -, azt hiszem, egy Újpest-Ferencváros-meccs. Mégis érdekes módon 10 ezer fölötti nézőszám van, nézze meg a közvetítéseket, gyerekekkel, nőkkel, családokkal. Míg mondjuk, egy Ferencváros-Siófok-meccsen vannak 3 ezren. Miért? Ha veszélyesség lenne, akkor miért?

Elmondom miért. Azért, mert lerobbant stadionok vannak, mert nincsenek női vécék, mert nincs normális kiszolgálás, mert megalázzák a beléptetésnél az embereket, mert a pénzükért nem kapnak semmit. Evvel kellene foglalkozni, evvel lehetne javítani a sporton, és nem avval, hogy önök ilyen törvényeket hoznak.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu