DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Egyetlenegy szempontra szeretném fölhívni a figyelmet, mert talán ez eddig nem került szóba, és a javaslat ezt világosan tartalmazza. Épp Göndör István képviselő úr hozzászólása kapcsán mondanám el és a Bonbonetti példáján, hogy amikor azt mondta, hogy látta a fejlődését és exportra is termel - az export-import ügy nagyon fontos tétel ebben az előterjesztésben. Tudniillik aki itt gyárt ilyen termékeket, de kiviszi az országból, tehát nem a mi piacunkon helyezi el, azt ez nem sújtja. Kiviheti innen.
Azt szeretnénk, hogy a mi piacunkon, a mi élelmiszer-kínálatunkban ne legyen. Ugyanakkor ha valaki külföldről hoz be ilyen terméket, és először forgalomba hozza Magyarországon, neki meg kell fizetnie ezt az adót. Tehát világos a szándék: nem pénzgyűjtési akcióról van egyszerűen szó, hanem arról van szó, hogy tisztítani szeretnénk a piacunkat, vagyis aki ilyet hoz be, azt terhelje, aki meg innen kiviszi ezt a terméket, azt nem terheli ez az adó. Erre a szempontra eddig még nem utaltunk, ezért gondoltam, hogy ezt még hozzátenném az elhangzottakhoz.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés