DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Csupán egyetlenegy momentumot legyen szabad mondanom, miután képviselő úr jártas a közgazdaság területén, tehát pontosan tudja, hogy miről beszélünk. Az úgynevezett extern vagy társadalmi költségek internalizálása éppen azt jelenti, hogy váljon gazdaságtalanná az a tevékenység, amely vagy az egészséget rombolja, vagy a környezetet, vagyis ezeket a közös terheket rátesszük a termékre; emelkedik a termék ára, és gazdaságtalan lesz a termék. Ez pontosan azt jelenti, hogy az árakon keresztül át kell hárítani a fogyasztóra, hogy ne azt fogyassza.

Persze kell - s ezzel egyetértünk - cseretermék, meg kell építeni a saját piacunkat, de önmagában az a probléma, hogy áthárítja a fogyasztóra, ebben az értelemben nem probléma. Épp azt akarjuk elérni, hogy ezek a tevékenységek váljanak gazdaságtalanná! Miután ekörül mozgott képviselő úr gondolatsora, amit hosszan fejtegetett, muszáj még egyszer nagyon határozottan rögzíteni, hogy ez nem baj - hát ezt célozza az internalizálás! A társadalmi költségeket át kell hárítani, hogy a termék maga váljon gazdaságtalanná a piacon. A versenyelőnyét vagy a verseny helyzetét rontjuk a jó termékhez képest. Mesterségesen rontjuk. Természetesen rontjuk. Ezt akarjuk. Azt szeretnénk, hogy ne ezt fogyasszák. És az a cég, amely ilyesmit állít elő, szoruljon ki a piacról. Ez az intézkedés lényege!

Bocsánat, hogy ilyen késői órán még egyszer visszatértem erre a kérdésre, de azt hiszem, ebben egyet kell értsünk, mert akik arról beszélünk, hogy a társadalmi költségeket rá kell terhelni a termékekre, és így kell a piaci versenyhelyzetüket rosszabbá tenni, annak ez a következménye. El kell dönteni, hogy akarunk-e ilyesmit, ebbe az irányba akarunk-e elindulni, és ilyen értelemben mondtam, hogy ez egy paradigmaváltó megoldáscsomag, egy első megoldáscsomag.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu