ZAGYVA GYÖRGY GYULA (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr nem válaszolt arra a kérdésre, hogy miért zártak be oda ezer embert a kordonok közé. Ez törvényellenes, mi úgy gondoljuk, ezért fogunk pertársaságot alapítani, ezért fogjuk beperelni a rendőrséget.
(17.10)
És a törvényben foglalt jogunk az is egy törvényesen bejelentett tüntetésen, hogy a szabad elvonulás útvonalát biztosítsák, illetve menekülési útvonalat biztosítsanak. Egyik se volt biztosítva. Egy órán keresztül be voltak zárva emberek a kordonok közé, szakszerűen. Egyébként engem szakszerűen lefújtak könnygázzal. Önnek is ugyanilyen szakszerű könnygázhasználatot kívánok. Tehát ha ez önöknek ennyire szakszerű, akkor egyszer próbálják ki, hogy mennyire szakszerű az önök rendőrségénél a kényszerítő eszközök alkalmazása.
Egyébként ebben az ezer emberben voltak olyanok is, akik csak átsétáltak az Oktogonon és lezárták, őket már szintén megtaláltuk, jelentkeztek már nálunk, szintén perelni fognak. A kérdésem az is lenne akkor, válaszoljon, államtitkár úr, hogy miért nem biztosították a szabad elvonulás jogát. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Egyébként a Blaha Lujza tér irányába nyugodtan lehetett volna, nem zavartunk volna meg semmit.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés