BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Czomba Sándor államtitkár úrnak szeretném jelezni, hogy a járadék az nem segély, tehát itt a kormány részéről folyamatosan megy ez a ferdítés, hogy a járadékot segélynek titulálják. A járadékra járulékkal szereznek jogosultságot, amit előtte befizetnek az évekig vagy évtizedekig tartó munkaviszony ideje alatt. Tehát azért ezt ne keverjük össze.
A másik: itt elhangzott, hogy megy a munkaügyi központba, és ott először majd álláslehetőséget kínálnak neki, piacit, és ha az nincs, akkor majd közmunkát. Tehát azért meg kellene adni a lehetőséget, hogy önállóan is munkát keressen, ne csak olyan lehetőségei legyenek azoknál a cégeknél, akik bejelentkeznek a munkaügyi központba, mert ez azért nagyon leszűkíti a kört, illetve a vállalható munkák színvonalát is. Tehát azért ennyi felnőttséget és önállóságot feltételezzünk már egy adott esetben évtizedek után munkanélkülivé váló emberről, hogy megpróbáljon a piacon egyedül is, önállóan munkát keresni. Most ne az legyen, hogy ha nem fogadja el azt, amit a munkaügyi központ felajánlott, akkor rögtön közmunkára kelljen mennie, ez azért egy alapvető tétel.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés