DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön egy súlyos tévedés áldozata, illetőleg összekeveri a különböző fogalmakat.
Amikor itt a büntető törvénykönyv módosításáról beszélünk, illetőleg a különböző magatartások büntetőjogi értékeléséről gondolkodunk, akkor ne keverjük össze a jogalkotást és a jogalkalmazást. A jogalkotás ebben az esetben nincs semmilyen mulasztásban. Az ebben a javaslatban szereplő tényállások tökéletesen alkalmasak arra, hogy azt vagy azokat, akik akár sportrendezvényen, akár azon kívül különböző bűncselekményeket valósítanak meg, megfelelőképpen felelősségre vonják.
Ha megnézzük a testi sértés különböző alakzatait, ha a könnyű testi sértéstől indulunk el, az alap büntetési tétel egy évig terjedő szabadságvesztés vagy pénzbüntetés vagy közérdekű munka, ez a halált okozó testi sértés esetén akár 2-8 évig terjedő szabadságvesztés is lehet. Azon persze lehet vitatkozni, hogy ezen tényálláson belül szigorítsunk-e, nyilván a Jobbik leginkább minden esetben a szigorítás híve, de az, hogy nem lehet kellőképpen megbüntetni, felelősségre vonni az elkövetőket, az egész egyszerűen nem igaz.
Vagy a garázdaság szabálysértés. Az alapeset 2 évig terjedő szabadságvesztés, de a csoportosan vagy a köznyugalmat súlyosan megzavaró módon történő elkövetés akár 3 évig terjedő szabadságvesztést is eredményezhet. Tehát nem kell feltalálni a meleg vizet, azt már feltalálták korábban is. Ezek a tényállások erre tökéletesen elegendőek.
Az már más kérdés, hogy a jogalkalmazás során adott magatartással kapcsolatban milyen tényállást állapít meg az eljáró bíróság, és milyen büntetőjogi szankciót szab ki az elkövetővel szemben. Ráadásul pontosan a garázdaság esetén mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van, ezt is csak alkalmazni kellene.
Tehát minden eszköz megvan a jogalkalmazás kezében ahhoz, hogy ezeket a magatartásokat kellőképpen értékelje, és nincs vita köztünk, és nem is szeretnénk, ha akár államtitkár úr, akár a Fidesz kommunikációja, akár a Fidesz-túlsúlyos média majd félremagyarázná a szavainkat. Aki bűnt követ el, az bűnhődjön, azt vonják felelősségre. E tárgyban tehát nincs vita köztünk, csak az eszközök, a megoldás az, ami nagyon nem megfelelő.
És itt még csak az 1. és a 2. ajánlási pontokról beszélünk, aztán majd főleg a második vitaszakaszban fogjuk látni azokat az elképesztő húzásokat, amelyeket önök beletesznek akár azért ebbe a törvénybe, mert különböző biztonsági cégeknek, őrző-védő cégeknek akarnak zsíros és biztos megrendeléseket biztosítani, akár pedig kiegészítve a Kubatov-listákat, különböző nyilvántartásokat szeretnének olyan személyekről, akik az önök feltételezése szerint nemkívánatosak a nemzeti együttműködés számára.
És ha már ott tartunk, és annyira sokszor el tudják ismételgetni, egyébként jobb lenne, ha felvennék hangrögzítőre, és akkor diktafonon bejátszanák, mert már egy kicsit unalmas számunkra, megmondom őszintén, hogy a családok meccsre járása, meg a gyermekek biztonsága. Ez számunkra is fontos, tehát ez a Jobbik számára is elérendő cél és követendő példa, de akkor hadd mondjak már önöknek, államtitkár úr, egy másik esetet is.
2002 áprilisában Simon Tibor is békésen szeretett volna menni szórakozni. Simon Tibor szeretett volna hazatérni a gyermekeihez, szeretett volna hazatérni az édesapjához. Ahhoz az édesapjához, aki egypár év múlva belehalt bánatában abba a bűncselekménybe, amit egyébként a Készenléti Rendőrség akkor egyik hivatásos állományú tagja és olyan tagjai követtek el, akik nemrég szereltek le azelőtt a testülettől. Simon Tibor szerette volna túlélni azt az éjszakát, Simon Tibor most is itt lehetne köztünk. Könnyen lehet, hogy azóta már a Ferencváros vezető edzői posztját is betölthetné, akár évek óta. Pontosan azok vették el az ő életét, azok tették mindezt lehetetlenné, tettek tönkre családokat és embereket, akiknek elvileg a rendre és a biztonságra kellene figyelni, és azok a készenléti rendőrök, akik egyébként gyakran jártak ki meccset biztosítani is.
Tehát ha már ott tartunk, hogy legyen arra lehetőség, hogy családok, gyermekek, szülők nyugodtan járjanak meccsre, akkor itt megint mondom, és nem kollektív bűnösséget hirdetek a rendőrséggel szemben - szeretném hangsúlyozni. A Készenléti Rendőrségről, azon belül is a Készenléti Rendőrség egy adott részéről beszélek, tehát nehogy összekeverjük ezeket a kijelentéseket. Vizsgálják felül a Készenléti Rendőrség vezetőinek alkalmasságát, és indítsanak el haladéktalanul egy alapos pszichikai felülvizsgálatot az állomány legtöbb tagjával szemben, mert amit a készenléti rendőrök sok esetben egy mérkőzés kapcsán előadnak, az, mondjuk, több büntető tényállást is kimerít.
Azt is jó lenne megvizsgálni egyébként, hogy a Készenléti Rendőrségnek hány tagja vagy a készenléti rendőrök milyen arányban teljesítenek illegális vagy legalábbis csak félig legális őrző-védő szolgálatokat, mondjuk, budapesti vagy nagyobb vidéki városok szórakozóhelyein, mert ez is bevett szokás, hogy a rohamosztagosok kiváló fizikai állapotukkal, kiváló testi erejükkel visszaélve, különböző helyeken teljesítenek szolgálatot, ahol egyébként nem feltétlenül azokkal az elemekkel keverednek vagy kerülnek kapcsolatban, akikkel nekik feltétlenül kapcsolatot kellene létesíteniük.
Tehát amikor itt a büntető törvénykönyv módosításáról és az 1. és 2. ajánlási pontokról beszélünk, akkor jó lenne, ha ezt is figyelembe vennék. És akkor, ha már ennyire érzékenyek erre a témára, akkor mondjuk, a hivatalos személyek által elkövetett különböző bűncselekmények büntetési tételeit is meg lehetne emelni, akkor lehetne külön tényállást létrehozni annak érdekében is, hogy olyan hivatalos személyek - nyilván elsősorban a rendőrség köreiből kerülhetnek ki ilyen hivatalos személyek -, akik visszaélve hivatali helyzetükkel, különböző bűncselekményeket valósítanak meg sportrendezvények alkalmával, akik könnygázzal fújkálnak olyan embereket, akik a kisgyermeküket tartják a kezükben vagy a karjaik között, akkor emeljük meg ezeket a büntetési tételeket, vagy külön speciális tényállásokat hozzunk erre létre, mert ha be tudjuk mutatni az egyik oldalt olyan nagy lendülettel, akkor ne feledkezzünk el a tények másik oldaláról sem.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
(17.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés