DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A 13. ponthoz mondanék ismételten egy életszerű példát. Ez a legnagyobb hazai derbihez, a Fradi-Újpest-derbihez kapcsolódik.

Jelen pillanatban egy Ferencváros-Újpest-mérkőzés egy Újpest-, egy Újpest-Fradi pedig egy Fradi-szurkolónak annyi idejét emészti fel, hogy szerény számításaim szerint ennyi idő alatt egy észak-afrikai országot oda-vissza kétszer repülővel meg lehetne tenni, ugyanis olyan rugalmatlan a rendszer és annyira nehezen követhető és annyira időrabló, hogy ezt gyakorlatilag már fokozni nem lehet.

Ha Újpestre megyünk ki, azt jelenti, hogy az egész napunkat rá kell szánni, de most nem is az utazás körülményeire és viszontagságaira szeretnék kitérni, hanem a beléptetési rendszerre. Újpestre rendszerint legalább 3, de időnként 4 ezer Fradi-szurkoló látogat el, színültig megtöltjük a vendégszektort, egy gombostűt leejteni ott nem lehet, és ezt a 3-4 ezer embert egyesével engedik be az újpesti stadionba, ami életveszélyes állapotokat idéz elő. (Dr. Kontrát Károly ingatja a fejét.)

Nemegyszer volt már olyan, hogy tizenéves fiatal lányokat vagy éppen 10 év alatti gyerekeket majdnem összenyomott a tömeg, úgy kellett kimenekíteni, egymás feje fölött adták ki a szurkolók annak érdekében, hogy ne történjen tragédia, hogy meg ne fulladjanak, vagy egyéb súlyosabb sérüléseket ne szenvedjenek el egész egyszerűen azért, mert annyira szűk ketrecbe - mint kérem, az állatokat - engedik be a szurkolókat, hogy ott ha akarnánk sem tudnánk egynél többen elférni.

Ha még ezt megfejelik azzal, hogy egyszer még igazolniuk is kell magukat a szurkolóknak, akkor egyrészt ez emberéletekbe kerülhet, nem tudom, hogy államtitkár úr akkor is ilyen határozottsággal és kitartással fogja-e csóválni a fejét, vagy adott esetben éreznek-e bármilyen felelősséget, ha akármilyen tragédia megtörténik. Senki a meccsre be nem fog jutni, és azok, akik esetleg egy ilyen rangos derbi kapcsán szeretnének kedvet kapni ahhoz, hogy hazai meccsekre látogassanak ki, egy életre el fogják veszíteni a kedvüket és a lelkesedésüket, ha egyrészt rámegy az egész napjuk, másrészt adott esetben büntetett előéletű személyek számára kell igazolniuk magukat, harmadrészt még az életüket is kockáztatni kell ahhoz, hogy egyáltalán a stadionba bejussanak. Jó lenne, ha ezen elgondolkodnának.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

(18.40)

Forrás: parlament.hu