DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szocialista képviselőtársaink megnyilvánulásai, úgy tűnik, hogy riadalomtól és riogatástól terhesek; riadalomtól, miszerint a negyvenéves privilégium az rendjén való volt, amikor az iskolákban a kötelező ideológiát kellett sulykolni a gyerekek fejébe.
(11.40)
Aztán az ateista ideológiát felváltotta az ideológiai semlegesség sulykolása húsz éven keresztül a szabad Magyarországon, és attól való riadalmukban kapkodnak itt a felszólalásaikban, hogy mi lesz, ha egy európai norma kerül kialakításra végre Magyarországon is, ami a környező országokban már bekövetkezett. Jelesül mi lesz, ha a ószövetségi és az újszövetségi tanítás végre visszakerülhet az osztálytermekbe? Tisztelt szocialista Képviselőtársaim! Ugye, emlékeznek arra, amikor 1948-ban az önök jogelődei vagy hagyományelődei Rákosi Mátyás és pribékjei vezetésével kidobták a Bibliát a tantermekből és a tanári asztalokról. No látják, ezt a hibás és történelmi gaztettet nem sikerült a mai napig rehabilitálni.
Az, amitől önök félnek és riogatnak, az egy európai norma bevezetése. Nem hiszem, ha önök mélyen magukba néznek, akkor nem értenének egyet azokkal az elvekkel, amelyeket egyébként ezekben az egyházi intézményekben a gyermekek számára perspektívaként a történelmi egyházak bemutatnak, felmutatnak. Azt hiszem, ha önök visszanézik a felszólalásaikat, akkor a riadalom és a riogatás helyett inkább a tényekre szorítkozva, talán magukkal szembenézve bocsánatot kellene kérni azért, hogy az elmúlt ciklusokban mennyi intézményt zártak be, és hogy mennyi iskolában nem volt lehetőség arra, hogy a gyermekek a továbbtanulásukat folytassák.
A mai kormánynak és a mai parlamentnek az a kötelessége, hogy lehetőleg biztosítsa az európai normájú nevelést az iskolákban. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés