DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Az utolsó pillanatban nyomtam meg a gombot, köszönöm a figyelmet.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 7. pontjához, az abban foglalt, általam jegyzett módosító javaslathoz szeretnék indoklást és érvelést fűzni. Ez a módosító javaslat a törvényjavaslat 9. §-ának elhagyására irányul. A 9. § a köztársasági elnök szabadságáról rendelkezik. A szöveg pontosan úgy szól, hogy a köztársasági elnöknek minden naptári évben 40 munkanap szabadság jár.
Az a javaslatom, hogy ez a rendelkezés maradjon el a törvényből. Rögtön elmondom, hogy a bizottságban tegnap sikerült egyhangú támogatást szerezni, minden frakció jelen lévő képviselője megszavazta az indítványomat, és szeretném, hogyha az Országgyűlés is magáévá tenné a javaslatot, az itt most általam röviden részletezendő érvekre tekintettel.
Természetesen nem gondolom azt, hogy a köztársasági elnöknek nem jár szabadidő és nem jár pihenési idő. A köztársasági elnöknek is megvannak az emberi jogai. Viszont azt gondolom, hogy a köztársasági elnöki megbízatás egy olyan különleges közjogi megbízatás, amellyel összefüggésben a pihenőidőnek vagy a szabadidőnek a biztosítására vagy igénybevételére nem a munkajogból bevett intézmények adaptációja útján van lehetőség, tehát a köztársasági elnöknek az - idézőjelbe mondva - "időben pontosan körülírt és meghatározott" szabadsága az én számomra értelmezhetetlen.
Amikor a törvényjavaslatban ezt a rendelkezést elolvastam, akkor abból kiindulva, hogy az államformák egyenrangúak és egyenjogúak, tehát annak, hogy egy ország monarchia vagy köztársaság, annak valójában nincs semmiféle politikai értéktartalma és alkotmányos értéktartalma, ebből kiindulva úgy gondolom, hogy az államfői tisztségre jellemző jogállási helyzeteknek - egy vagy két, a legszűkebb kivételeket leszámítva - arra tekintet nélkül azonosnak kell lenniük, hogy monarchiáról vagy köztársaságról beszélünk-e. Tehát ezt nagyon egyszerűen lefordítva népnyelvre, ahogy nem tudnám azt sem értelmezni, hogy a királynak mennyi szabadság jár, és ahol monarchia van, ott ilyen rendelkezések nincsenek, ugyanúgy nem tudom azt sem értelmezni, hogy a köztársasági elnöknek időben pontosan körülhatárolható módon járhatna szabadság.
Egy kissé javaslom az alkotmányjogi szabályok körbejárását is, tudniillik a köztársasági elnöki funkció olyan funkció, amelyben a magyar közjog nem ismer helyettesítést. Ha tehát szabadságról beszélünk bármilyen viszonylatban, legyen az akár, mondjuk, a miniszterelnök, mindig találunk arra nézve rendelkezést, hogy a szabadság alatt ki látja el az adott személy helyettesítését. Ugyebár a miniszterelnököt az általa kijelölt miniszterelnök-helyettes helyettesíti. Létezik a miniszterelnök-helyettesi intézmény. A minisztereket az államtitkárok helyettesítik bizonyos korlátozással, nem részletezem.
A köztársasági elnök helyettesítésére nincs alkotmányos rendelkezés. A köztársasági elnök akadályoztatásáról beszél az alkotmány, ami szerencsére eddig még a rendszerváltozás ideje alatt nem következett be. Ebben az esetben az Országgyűlés elnöke az, aki bizonyos megszorításokkal az államfői jogokat gyakorolja. Ebből a contrario következik, hogy olyan normális és rendes állapot nincs, amikor a köztársasági elnök a hatáskörét nem gyakorolná. Tehát nem mondhatja azt, hogy: intézkednem kell valamilyen ügyben, de ezt nem teszem meg, mert most szabadságon vagyok, helyettesem pedig nincs. Tehát ezzel a jogi okfejtéssel, azt gondolom, sikerült egy kicsit érzékeltetni, hogy jogilag mennyire értelmezhetetlen a szabadság fogalma.
A bizottsági ülésen az államtitkár úr arra hívta fel a figyelmet, hogy egyetlenegy ponton lehet kérdéses a javaslatom, hogyha nincs körülírt módon szabályozva az államfői szabadidő, akkor ez adott esetben a köztársasági elnököt politikai támadásnak teheti ki. Úgy gondolom, hogy ez az államtitkári felvetés nem megalapozatlan, és azt gondolom, azon gondolkodnunk kell, hogy milyen megoldást találjunk a köztársasági elnököt illető szabadidő, pihenőidő rendezésére. Mindenesetre úgy gondolom, hogy a munkajogból kölcsönzött szabadságfogalom és ennek az adaptációja a kifejtettek okán erre nem alkalmas. És egyébként visszatérve az alkotmányjogi elméleti megközelítésre, az államformák egyenrangúságától és egyenjogúságából következően egy ilyen természetű rendelkezést, mondjuk, a monarchiával összevetve magát a köztársasági államformát is, és úgy gondolom, hogy a köztársasági elnöki méltóságot is degradálná az én megítélésem szerint.
Mindezt a tisztelt Országgyűlés figyelmébe ajánlom. Lehetséges, hogy valamilyen bizottsági vagy kapcsolódó módosító javaslattal kell majd erre a problémára az igazán tökéletes vagy legalábbis az azt közelítő megoldást megtalálnunk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés