LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Miközben messzemenően támogatom Schiffer képviselő úr szempontjait, hadd kapcsolódjam én is az őt megelőző két hozzászóláshoz.

Az, hogy valamelyik szervezetet egyháznak minősítik vagy nem, további szempontokból is jelenthet gazdasági előnyöket, és itt nem csak a jóságos, ismert, nem vádolt egyházakra kell gondolnunk, hiszen a törvény nem született volna meg, ha csak ilyenek lennének. Az új törvény biztosítja meg nem határozott, definiálatlan esetben, bármely esetben az adókedvezmény lehetőségét is, és csak annak, amit egyházként vesznek nyilvántartásba, és a pályázat nélküli egyedi támogatás lehetőségét is. Ezzel megint az a baj, hogy az előbbi szófordulatot idézzem, amit már mondtam, még több mézet kenünk arra a madzagra, ami esetleg nem jóhiszemű pályázókat vonhat be ebbe a körbe, ráadásul teljesen indokolatlan.

Ami a tankönyv- és egyéb kiadást illeti, azért itt baj van. Az érvényben lévő egyházi törvény szerint a hitéleti kiadványok és a kegytárgyak előállítása, forgalmazása eddig sem volt vállalkozási-gazdasági tevékenység, ez rendben van. Az új passzus azonban az önkormányzattól átvállalt közfeladat ellátása során létrehozott tankönyvekre, tanulmányokra is kiterjeszti ezt, magyarán minden tantárgyra és minden, akár főiskolai keretben oktatott tárgyhoz fűződő tanulmánykötetre. Ez nincs rendben. Én elhiszem, hogy az egyházak nem profitra törekednek, de a vakok megsegítésére alakult egyesület sem arra törekszik, rá mégis másfajta szabályok vonatkoznak. Ez nem lesz jó, ebből baj lehet.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu