SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Négy javaslatról szeretnék még beszélni, első körben a 32., illetve a 85. ajánlási pontban szereplőkről.

A 32. pontban Mirkóczki képviselőtársammal a törvényjavaslat 14. §-ához adtunk be egy módosító javaslatot. Ez a 14. § (3) bekezdése foglalja magába azokat a rendelkezéseket, hogy milyen feltételek szükségesek egyház nyilvántartására irányuló kérelemhez. Ennek az f) pontja arról szól, nagyon helyesen egyébként, ezzel nekünk nincs is problémánk, hogy a tagjai nyilatkoznak arról, hogy az általuk létrehozott szervezet tevékenysége nem ellentétes az alaptörvénnyel, jogszabályba nem ütközik, valamint nem sérti más jogait és szabadságát.

Szükségesnek tartottuk ezt a pontot egy résszel és egy rendelkezéssel kiegészíteni. Többször elhangzott itt a vitában, hogy a kormánynak szándéka - volt, aki ezt kritika alá is vette, mi üdvözöltük - az úgynevezett bizniszegyházakkal szemben, a bizniszegyházakkal ellen fellépni.

Én azért szeretném az önök tisztelt figyelmét egy másik veszélyre is felhívni. Azok az egyházak, amelyeket mi nem is feltétlenül tartunk egyháznak, és úgy gondoljuk, hogy adott esetben igenis fel kell lépni ellenük, azok nemcsak ebbe a kategóriába tartoznak, itt nemcsak bizniszegyházakról van szó, hanem olyan egyházakról is szó van, amelyek valójában nem is egyházak, destruktív módon működnek, még akkor is, hogyha hivatalosan, papír szerint a tevékenységük az alaptörvénnyel összeegyeztethető. Mi itt azt javasoltuk, hogy kerüljön be kitételként az is, hogy Magyarország érdekeivel nem ellentétesen működik, valamint tiszteletben tartja a nemzeti és kulturális örökségünket.

Lehetne itt beszélni egyébként a szcientológia egyházról, amelyet a törvény nem nevesít, nagyon jól teszi, de ugyanakkor nem is zárja ki. Ezt az egyháznak nevezett bűnszövetkezetet a világ több országában is betiltották már, nem véletlenül.

Önök ezzel a kérdéssel nem foglalkoztak, de hogyha megfogadnák a módosító javaslatunkat, mint ahogy azt egyébként nem tette sem a kormány, sem az előterjesztő, sem az illetékes bizottságok, akkor adott esetben ki lehetne zárni az ilyen egyházakat, vagy az ilyen, magukat egyháznak nevező szervezetek, szekták működését korlátozni lehetne, vagy adott esetben teljesen el lehetne lehetetleníteni.

A dolog más részét, általános részét is megfogva, nem értem, hogy mi a probléma ezzel a felvetéssel. Úgy gondoljuk, hogy ha Magyarországon egy egyház működik, számos más ilyen irányú rendelkezés is van egyébként akár az alkotmányban, akár más jogszabályokban, akkor tartsa tiszteletben Magyarország hagyományait, tartsa tiszteletben nemzeti kulturális örökségeinket.

Nemzetellenes, a nemzeti örökség ellen uszító egyházak és szekták ellen fel kell lépni. Ha lett volna egy ilyen törvényünk, akkor egyébként Iványi Gábor nem beszélhetett volna arról a chartás tüntetésen, amikor ő a magyar turulmadárt, ha jól emlékszem, valamilyen vinnyogó tojószárnyasnak nevezte. Ő ezt nagyon viccesnek gondolta, és egyébként a haverjai körében nagy sikert is aratott az ő felszólalása, csak akkor sajnos nem volt semmilyen eszközünk azzal szemben, hogy az ilyen kijelentések ellen fel lehessen lépni, amelyek egyébként direkt provokatívak voltak, és direkt, szándékosan sértették a nemzeti büszkeséget, illetve a nemzeti önérzetet. Kérem önöket, hogy ezt a javaslatot fontolják meg.

A másikat csak azért fogom elmondani, mert tudom, hogy úgyse fogják megfontolni, nekem viszont az a dolgom, hogy elmondjam. Mirkóczki képviselőtársammal javasoltuk, hogy a Hit Gyülekezetét vegyék ki az 1/B. mellékletből, amely azokat az egyházakat sorolja fel, amelyekkel a magyar államnak megállapodást kell kötnie. Sokszor elmondtuk, elmondom ismét: a Hit Gyülekezetét többek között egyébként részben pont ebbe a kártékony, destruktív, nemzetellenes kategóriába soroljuk be, hozzátéve azt, hogy véleményünk szerint egyébként egy cionista bizniszszektáról van szó, amelyet az államnak semmilyen formában nem szabadna támogatnia. És mivel nem kell támogatnia, éppen ezért szerződést sem kell vele kötnie.

Nincsenek nehéz helyzetben, kedves kormánypárti képviselőtársaim, ez megint egy olyan dolog lesz, mint az Alföldi-ügy volt korábban, vagy ami most délelőtt volt Füzes Oszkár kapcsán. Haza lehet menni, aztán majd magyarázkodni a választókerületben a szavazóiknak meg a tagjaiknak arról, hogy miért akarják önök a Hit Gyülekezetét egy ilyen elismerésben részesíteni.

Nyugodtabb és boldogabb lennék egyébként, hogyha akár az államtitkár úr, akár más felelős kormánypárti politikus világossá és egyértelművé tenné itt a nyílt színen, mindenki számára, hogy semmilyen háttér-megállapodás, paktum, semmilyen megegyezés a Hit Gyülekezete és a Fidesz között nincsen. Nagyon sokan mondják, nagyon sokan sejtik; önök a mai napig nem nyilvánítottak ezzel kapcsolatban világosan állást.

A szavazóik ezt várnák önöktől? Azt várják önöktől, hogy egy jó, egy új, egy korszerű, a nemzeti érdeket és a Magyarországon működő valódi egyházak érdekeit szolgáló törvényt alkossanak, mint ahogy ez egyébként közelít ahhoz, de nem teljesen az, akkor ezen a kérdésen is el kellene gondolkodni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu