SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az első körben a 9., 12. és a 13. pontokhoz szeretnék hozzászólni, de reagálnék egy-két felszólalásra is.
Én Bánki képviselő úr hozzászólásánál értettem meg, és ő határozta meg a legjobban, hogy mi a lényeges különbség a kormánypárt és a mi álláspontunk között. Tehát azt mondta a képviselő úr, hogy akarják ellenőrizni, akarják tudni, hogy kik lépnek be a stadionba. A mi álláspontunk pedig az, mi azt szeretnénk tudni, hogy kik léphetnek ki a stadionból. Tehát ez azt jelenti, hogy lemegy egy mérkőzés, és azok, akik rendet bontottak, ne léphessenek ki a stadionból, aki viszont kiment egy mérkőzésre, és normálisan végignézte ezt a mérkőzést, semmit nem csinált, azt ne tartsák nyilván, ne listázzák, nyugodtan mehessen haza, mert ő nem követett el semmit. Tehát a lényege pont az lenne, hogy olyan törvényeket hozzunk, hogy a rendbontók ne mehessenek ki a stadionból, majd utána a törvény adta lehetőségekkel kapcsolatban tiltsuk ki őket a stadionból, hogy legközelebb ne menjenek be. Tehát ez a leglényegesebb különbség.
A jelenlegi helyzetben, ugye, ezt is Bánki Erik említette, hogy mennyi bérletes van Angliában és más országokban, ez valóban örvendetes, de nálunk sajnos a jelenlegi helyzetben még örüljünk annak, ha valaki kimegy a mérkőzésre, és annak kellene örülni, hogyha minél nagyobb létszámban mennének ki az emberek, inkább azt kellene tehát vonzóvá tenni, hogy minél több ember járjon mérkőzésre.
A Ferencváros példája és a nemzetközi példák is egyébként azt mutatják, főleg Olaszországot említhetném, Olaszországban bevezették a szurkolói kártyát, lényegesen csökkent a bérleteladások száma. Volt olyan egyesület, ahol több mint a felére csökkent az előző évhez képest a bérleteladások száma, és a Ferencváros példáját is említhetném: amikor a Ferencvárosnál bevezették a klubkártyát, onnantól kezdve drasztikusan csökkent a nézőszám, de nemcsak csökkent a nézőszám, hanem megmutatta azt a negatív tendenciát is, amire ez a regisztráció, ez a klubkártya lehetőséget ad, hiszen a Ferencváros vezetősége nem a rendbontókat tiltotta ki a stadionból, hanem azokat az embereket, akik felemelték a szavukat a vezetőség ellen.
(18.20)
Mondvacsinált ürügyekkel elhallgattatták úgymond az ellenzéket, akik ki merték nyitni a szájukat. Ez a törvény erre ad lehetőséget, hogy azok ellen a szurkolók ellen, akik esetleg kinyitják a szájukat, akik esetleg egy mérkőzés folyamán bírálni merik, mondjuk, a kormányt, bírálni merik a miniszterelnököt, akkor ellenük nyugodtan föl lehessen lépni, azt lehessen mondani, hogy ők rendbontást követtek el, csoportosan követték el ezt a rendbontást, és onnantól kezdve ki lehessen tiltani őket a stadionokból.
Megint mondom, a névre szóló jegy. Az előbb államtitkár úr bólogatott, amikor azt mondta, hogy igen, nem jöhet ki képviselőtársam külföldi barátja, nem tud neki jegyet venni. Hát ez jó? Ez a megfelelő állapot? Ráadásul egy rendbontó - és ezt is elmondtam -, akit mondjuk, Kovács Ferencnek hívnak, ez a Kovács Ferenc nyugodtan be fog tudni menni ezzel az önök rendszerével a stadionba. Miért is tud bemenni? Azért tud bemenni Kovács Ferenc, mert Kovács Ferenc, akit kitiltottak a stadionból egy rendbontás miatt, a jegyén annyi szerepel, hogy Kovács Ferenc, mert az adatai a jegyvásárlásnál lesznek rögzítve. Tehát amikor odamegy a kapuhoz egy másik Kovács Ferenc - mert van egy jó pár Kovács Ferenc ebben az országban -, vesz egy jegyet, odaadja neki a jegyet, akkor nyugodtan odaadja a személyi igazolványát, nyugodtan odaadja a jegyét, azon az fog szerepelni, hogy Kovács Ferenc. Ő megveheti a jegyet, mert kiadták neki a jegyet, hiszen nem volt kitiltva. De hát így van, államtitkár úr (Dr. Kontrát Károly: Nem.), ebben a rendszerben ez történik!
A másik: elárulok önnek még egy titkot. Képzelje el, a szurkolótáborok egy olyan furcsa szokással rendelkeznek, hogy nem ülnek, hanem állnak a mérkőzések során, és szurkolnak. Na már most, ha névre szóló és számozott székre szóló jeggyel megy be valaki a szurkolótáborba, akkor az önök elképzelése szerint azt be fogják tudni azonosítani. Megsúgom önnek, hogy nem. Azért nem, mert a szurkolótáborok nem leülnek egy székre, és ott ülnek, hanem egyben vannak, szurkolnak, és ott nincsenek is számozott székek. Tehát már magában itt is megdől a rendszer, mert nem megfelelő.
A másik, és akkor menjünk sorban ezeken a pontokon, amikre mondtam, hogy szeretnék hozzászólni konkrétan. Tehát például a 9. pont, utazás. Életszerűtlen. Vegyünk megint egy példát. Az Újpest vagy a Ferencváros, mondjuk, Debrecenben játszik. E szerint a törvény szerint a szervezőnek kötelessége lenne megszervezni a vendégjátékra utazó szurkolók szervezett utaztatását, kvázi azt is meghatároztatják, hogy vendégszurkolók csak szervezetten érkezhetnek a stadionhoz. Elmondom, hogy ez miért életszerűtlen. Képzelje el, a Ferencvárosnak is, meg az Újpestnek is nagyon sok olyan szurkolója van, aki Debrecentől, mondjuk, 30 kilométerre lakik. Ez az ember érkezzen föl először Budapestre hajnalban, itt szálljon föl az autóbuszra, és utazzon le Debrecenbe azért, hogy bemehessen a mérkőzésre? Hát egy-egy vidéki mérkőzés kapcsán a környékbeli falvakból, a környékbeli településekről nagyon sok embernek szinte ünnepnap, ha lent játszik egy fővárosi csapat, és alig várják, hogy kimehessenek a mérkőzésre. Ezeket az embereket próbálják önök most jelen pillanatban kizárni abból a lehetőségből, hogy kimenjenek egy-egy mérkőzésre.
A másik. Hogyan fogják például adott esetben megoldani, hogy ha az utaztatás során is - mert hogy ez is büntetve van -, ha valaki elkövet egy bűncselekményt, akkor az is kizárható? Mennyi ideig tart? Milyen útvonalon? Meg nem tudom, államtitkár úrtól már kérdeztem a múltkor is, de nem kaptam rá választ, hogy az ustawka bele fog tartozni ebbe vagy nem fog beletartozni. Tehát az ustawka az utazás során elkövetett valami lesz, vagy pedig nem? Gondolom, tudja, hogy mi az ustawka. (Dr. Kontrát Károly: Igen.) Ennél az esetnél tehát nem tudom, hogy ez mit fog jelenteni.
Aztán a 12. pont (Az elnök csenget.), a szurkolói kártya, erről beszéltem. Nagyon nagy... (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés