SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Folytatnám. A 12. ajánlási pontnál a szurkolói kártyáról már beszéltünk, hogy a Ferencvárosnál mit okozott.

Engedje meg, hogy itt is elmondjak egy történetet egy labdarúgó-dinasztiáról, amely Száger Mihállyal kezdődött, Száger György volt az édesapja, és van egy fiuk, akit Száger Csabának hívnak. Tudni kell, hogy Száger Mihályról a Ferencváros népligeti bázisán még pálya is el van nevezve. Egy nagyon nagy hírű utánpótlásedző volt.(Dr. Kontrát Károly: Ezt a múltkor már elmondta, képviselő úr!)

Száger Csaba egyébként Vasas-szurkoló, úgy gondolta, hogy az utolsó Ferencváros-mérkőzésre kisétál a fiával, és bemegy, megnézi, hogy vajon a Fradi megnyeri-e a bronzérmet. Odament a pénztárhoz, jegyet szeretett volna venni, mondták neki, hogy azt nem lehet, csak szurkolói kártyával lehet jegyet venni (Dr. Kontrát Károly: Ezt múltkor hallottuk!), majd amikor elmondta, hogy ő kicsoda, mondták, hogy akkor sem lehet jegyet venni. Éppen ezért elment onnan. Lehet, hogy ha a fia egyébként nem Vasas-szurkoló lett volna, hanem Ferencváros-szurkoló, megtetszett volna neki a hangulat, de ő nem léphetett be, mert nem volt szurkolói kártyája. Ezt eredményezi az, hogy ha ilyen dolgokat teszünk kötelezővé.

Nem kötelezővé kellene tenni, és itt volt a 12. ajánlási pontban Varga képviselő úrnak a javaslata, hogy ne legyen kötelező a szurkolói kártya, hanem kiváltható legyen, tehát önkéntesen váltsa ki a szurkoló, adjunk neki olyan kedvezményeket, hogy például hozzunk létre, mondjuk, egy családi szektort. Ebben a családi szektorban legyenek letakarítva a székek, legyen a családi szektorhoz női WC, mozgóárusok járjanak ebben a szektorban; lehessen esetleg sört kapni, de ide, ebbe a szektorba csak úgy léphessen be egy ember, ha kiváltja a szurkolói kártyát vagy a támogatói kártyát.

Ha kiváltja és azt látja egy másik szektorban ülő, hogy ebben a szektorban miért van ilyen kiszolgálás, ő is azt mondja, hogy én is szeretnék ilyen kiszolgálást. Azt lehet mondani neki, hogy semmi akadálya ennek, el kell menned, kiváltasz egy szurkolói kártyát és te is beülhetsz. És amikor már tele lesz egy ilyen családi szektor, akkor meg kell nyitni egy következő családi szektort, mert már annyian váltották ki a szurkolói kártyát, és lehet, hogy eljutunk oda, hogy egy egész stadion, mondjuk, szurkolói kártyával vagy bérlettel fog rendelkezni, de önkéntesen. Teljesen más ennek az aspektusa, mint amikor kötelezővé tesszük azt, hogy valaki kiváltsa a szurkolói kártyát.

A 13. ajánlási pont - amiről nagyon-nagyon sok minden van már eleve a törvényben - arról szól, hogy fölírhatják-e az emberek nevét, ki írhatja fel, kinél kell regisztrálni.

Megint megkérdezem - életszerűtlen -, hogy mi van akkor, ha valamelyik nagyobb egyesület úgy dönt, hogy például vegyük azt, hogy a Videoton, reméljük - mert jót tenne a magyar sportnak - óriási sikereket fog elérni, és bejut, mondjuk, ő is a BL-csoportkörbe. És úgy dönt a fehérvári egyesület, hogy mondjuk, a stadionnak egy bizonyos részét Fehérváron értékesíti, és köt egy megállapodást a Ticket Expresszel, aki országos lefedettségű, és azt mondja, hogy mostantól kezdve áruljátok már az én belépőimet. Akkor a Ticket Expressz minden egyes kihelyezett irodájában adatokat fog kezelni az éppen ott ülő értékesítő? Ez megint életszerűtlen! Hova fogja ezeket az adatokat fölvinni? Hova fogja ezeket az adatokat továbbítani? Hogy fogja ő kezelni ezeket az adatokat? Elvileg bármelyik egyesület úgy gondolhatja, hogy miért ne tehetné ezt meg, hiszen az a célja, hogy minél több ember kapjon ülőhelyet.

Aztán itt van ebben a pontban az, hogy a rendező a belépésnél igazoltathatja a szurkolót. Ezt aztán végképp nem értem, főleg öntől. Az a kormány, amelyik folyamatosan azt mondta az elmúlt két hónapban, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet - ami semmilyen törvénysértést nem követett el - fel kell oszlatni, meg kell szüntetni, törvényeket kell ellene hozni, mert a rendőrség erőszak-monopóliumára tör, ami nem volt igaz, ez a rendőrség most azt a monopolhelyzetet, ami eddig megvolt a mérkőzéseken, nevezetesen az igazoltatás monopóliumát, önként és dalolva átadja egy rendezőnek. Egy olyan rendezőnek, aki a következő bajnokság indulásánál, mert van a rendezőkről is szó, hogy majd el kell végezniük, de ez egy másik felszólalásom része lesz, hogy el kell végezni különféle tanfolyamokat.. - jelen pillanatban a stadionokban olyan rendezők vannak, vannak olyan rendezők, államtitkár úr, akik büntetett előéletűek. Egy büntetett előéletű ember igazoltatni fogja az egyébként soha semmilyen bűnt el nem követő magyar állampolgárt, csak csupán azért, mert ez a magyar állampolgár úgy döntött, hogy kimegy egy labdarúgó-mérkőzésre, tehát ez véleményem szerint nem helyes.

A másik, hogy életszerű-e ez a dolog vagy nem életszerű. Jelen pillanatban sajnos a nézőszám elég alacsony. Gondolom, még szeptemberben meg fogják tudni oldani. Mi van akkor, ha tényleg jó focink lesz? Mi van akkor, ha egy jó Ferencváros, jó Fehérvár lesz meg egy jó Debrecen, és mondjuk, lesz egy Fehérvár-Ferencváros-rangadó és meg akarja nézni, mondjuk, 12 ezer ember? Ön szerint, ha minden egyes embert leigazoltatnak a kapunál, ellenőrzik, hogy a jegyén ugyanaz a név szerepel-e, mint ami a személyi igazolványában van, akkor 10 ezer ember hány óra alatt fog bejutni a stadionba? Ki kell menni reggel 10 órakor, el kell kezdeni valakinek a beléptetést, sorba állni ahhoz, hogy a délután 6 órakor kezdődő mérkőzésre bejusson? Életszerűtlen!

Életszerűtlen dolgok tömkelegével van tele, és önök nem hajlandók elismerni azt, hogy ez kivitelezhetetlen. Olyan törvényt hozunk, ami már most látható, hogy nem lesz kivitelezhető, ha itt például tömegek mennek ki. Lejárt az időm, nyomni fogom újra a gombot.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu