DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A negyedmagammal benyújtott országgyűlési határozati javaslat elfogadása esetén terveink szerint egy nagyon hosszú idő óta rendezetlen helyzetet szándékaink szerint véglegesen rendezni tud. Címében azt a pontos megjelölést tartalmazza a javaslat, hogy a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról van szó, de valójában - nyilván elolvasták a javaslatot - ennél jóval többet tartalmaz szándékunk.
Ismeretes, tisztelt képviselőtársaim, hogy a második világháború végén Budapest ostroma miatt az akkori - mai szóval mondom - kormányzati negyed, tehát a magyar királyi kormány működésének területe a Várban volt miniszterelnökkel és minisztériumokkal együtt, természetesen semmivé vagy romhalmazzá vált. Ennek megfelelően az egyébként súlyosan sérült Országgyűlés épületébe, az Országházba költözött indokolt módon a háború utáni első magyar kormány. Ennek az indokoltsága természetesen akkor fennállott, de most, számításaim szerint közel 70 évvel - 66 évvel - ezt követően semmi nem indokolja azt, hogy a magyar kormány székhelye még mindig az Országgyűlésnek helyet adó Országház legyen. A képviselőtársaim közül nyilván sokan megfordultak európai és nem európai országok törvényhozásában, és azt hiszem, hogy sehol nem tapasztalták azt, hogy a végrehajtó hatalom feje és az országgyűlés tagjai, a törvényhozás tagjai társbérletben vannak.
Az eltelt 20-21 évben elég sok minden történt ennek a helyzetnek a felszámolása érdekében. Mindenekelőtt megemlíteném, hogy a miniszterelnök munkáját segítő Miniszterelnöki Hivatal döntő része egy különálló épületben helyezkedik el közel az Országházhoz, tehát a munka zavartalanságát ez is biztosítja. Természetesen időközben a köztársasági elnök, aki szintén a magyar Országházban székelt, elköltözött, és jelenleg a korábban a magyar miniszterelnök rezidenciájának számító Sándor-palotában, Budán székel.
Ettől függetlenül ennek a 21 éves folyamatnak a vége az lenne a javaslatunk szerint, hogy a miniszterelnök úr és szűkebb környezete, a Miniszterelnökség és még néhány olyan hivatali egység, amely jelenleg az Országház félemeletén és főemeletén is található, szintén az új székházukba, illetőleg rezidenciájukba költözne. Hogy ez melyik lesz, természetesen ehhez nekem mint előterjesztőnek nincs javaslatom, nem is lehet, azt viszont most el tudom mondani tisztelt képviselőtársaimnak megnyugtatásul, aki esetleg erre szorul, hogy nincs szó semmiféle kormányzati negyed kialakításáról, semmiféle megalomán elképzelésekről, a város valamelyik, egyébként ide távol eső pontján létesülő új, nagy, különböző beruházásoknak tág teret adó épület felépítéséről. Erről tehát nincs szó.
Miről is van szó? Tehát ez, ami minket illet, és aminek szerintem minden képviselő kell hogy örüljön és megnyugvással fogadja, hogy természetesen az Országgyűlés fogja nemcsak tulajdonolni, hanem kizárólagosan használni is ezt az épületet.
Természetesen ezt a helyzetet, tehát a javaslat által elérni kívánt célt szolgálja az is, hogy a Kossuth Lajos tér, amelyet a határozati javaslatban úgy jelölünk meg, mint Magyarország alkotmányos főtere, szintén kerüljön kizárólagos állami tulajdonba, függetlenül a mostani tulajdoni viszonyoktól. Én nem tudom megmondani, hogy a főváros tulajdonában van-e vagy esetleg V. kerületi tulajdonban van, egy biztos, a javaslat alapján kizárólagos állami tulajdonba kerülne és az Országházzal együtt az Országgyűlés hivatali szervezetének kizárólagos használatába.
Ez tehát azt jelenti, hogy a Kossuth Lajos tér teljes mértékben osztja közjogi értelemben ennek az épületnek, az ország Házának a sorsát, és jogosult lesz kialakítani azt a méltó környezetet, amely felszámolja a jelenlegi autóparkoló-helyzetet.
Az előbb már utaltam arra, hogy tisztelt képviselőtársaim bizonyára sok helyen megfordultak, és a törvényhozás épületét nyilván szinte minden európai fővárosban megtekinthették, sehol nincs ez a helyzet, ami itt van, ami szintén egy kényszerű helyzetnek a most már több mint 20 éve gyakorolt formája. Az állandóan működő Országgyűlés tagjainak és a hivatal dolgozónak természetesen igénye lehet arra, hogy a gépkocsijukat a munkahelyük közelében tárolják. Ez egyféleképpen oldható meg, és ezt is tartalmazza a határozati javaslat 2/b pontja, nevezetesen, ahogy fogalmazunk, lehetővé válik a kormányzati szervek működésével összefüggésben - tehát az ideérkezőkkel együtt értendően - a térre érkező gépjárművek tárolásának felszín alatti megoldása. Nyilván tudják, magyarul ez azt jelenti, hogy egy mélygarázs kerül kialakításra, amely - már megelőzöm a kérdéseket és esetleges kritikákat - természetesen pénzbe kerül. Nehéz elképzelni egy olyan építkezést, amely ilyen megoldás esetén nem kerülne pénzbe.
Utalok arra, hogy a közelben, a Kossuth Lajos tér közelében igen igényesen és gyorsan kialakításra került a Szabadság téren egy mélygarázs épülete, és hasonlóan nagy mennyiségű gépjármű tárolására alkalmas módon, a környezet lehető kíméletével került ez megvalósításra.
(9.10)
Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilván tudják, hogy a Magyar Országgyűlés épületét, az Országházat, ennek a jelentőségét is nyilván emeli a Szent Korona itt elhelyezett nemzeti ereklye jellege, amelyet évente több százezren - megismétlem: több százezren - látogatnak. Ezek a látogatók természetesen zömmel hazai látogatók, de szép számmal és nagy számmal vannak közöttük külföldiek is, akik meglehetősen méltatlan körülmények között várják a bebocsáttatást; tudjuk, látjuk nap mint nap, hogy a sorban állás, a libasorban történő átkísérés talán nem méltó fogadása a vendégeknek, akik egyébként tisztelettel szemlélik a mi munkánk helyszínét, ez megszűnne a javaslat alapján, és méltó fogadásban tudnánk részesíteni őket.
Természetesen ami az egyik legfontosabb szempont: növekedne a tér parkfelülete, tehát a zöldfelület növekedne.
Ami pedig a tér javaslat szerinti átalakítását illeti, magától értetődően a korábbi képzőművészeti egység és megjelenés helyreállítása mellett fennmaradna és méltó módon örökké látható lenne a tér szomorú múltjához tartozó 1956-os tragikus sortűz áldozatainak emlékműve is.
Ennek megfelelően mindezt az országgyűlési határozat alapján a magyar kormány végezné el, ezért szeretnénk ezt a javaslatot még most, a napokban elfogadtatni, hogy ennek a munkának az előkészítése, tervezése, a jogszabály előkészítése, egyeztetése, az igazgatási feladatok és mindenekelőtt a költségek tervezése még ebben a fázisban, tehát a jövő évi költségvetés tervezésének fázisában megvalósuljon.
Mindezek alapján arra kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák a javaslatot.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés