DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő H/3651. számú határozati javaslat a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szól. A javaslat célja két fő részre osztható: egyrészt az Országgyűlés előtti tér rekonstrukciójára, másrészt arra, hogy megszűnjön az Országgyűlés és a kormány közötti kényszertársbérlet.

A javaslat négy pontjából az első pontban az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy az Országgyűlés elnökével és annak hivatalával együttműködve kezdje meg és 2014. május 31-éig bonyolítsa le a tér teljes rekonstrukcióját. Az előterjesztés célként jelöli meg az Országgyűlés épülete előtti térnek, a Magyarország alkotmányos főterének szerepét betöltő területnek a méltó kialakítását.

A második pontban az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy végezze el mindazokat a jogszabály-előkészítési, egyeztetési, jogalkotási és igazgatási feladatokat, amelyek a fent jelzett célok eléréséhez szükségesek.

Nézzük részletesen a célokat! Egyrészt, a Kossuth Lajos tér teljes területe a magyar állam tulajdonaként az Országgyűlés Hivatalának vagyonkezelésébe kerüljön; lehetővé váljék a kormányzati szervek működésével összefüggésben a térre érkező gépjárművek felszín alatti elhelyezése, illetve parkolólétesítmények állami üzemeltetése; növekedjék a tér parkolófelülete; lehetővé váljék az Országház megtekintésére érkező látogatók méltó fogadása; az 1956-os tragikus sortűz áldozatai emlékének megörökítése és a téren jelenleg álló képzőművészeti alkotások méltó elhelyezése mellett visszaállítható legyen a tér képzőművészeti arculata az 1944 előtti állapotnak megfelelően; az Országgyűlés épülete közjogi funkciójának sérelme nélkül valósuljon meg az Országház nyitottabbá tétele.

A harmadik pont értelmében az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy az első pontban jelzett határidőig gondoskodjon a végrehajtó hatalom szerveinek a törvényhozás épületén kívüli elhelyezéséről, és az Országházat teljes egészében adja át az Országgyűlésnek. Itt jegyzem meg, hogy volt idő, amikor ebben a Házban került elhelyezésre például az elnöki tanács, annak hivatala, a minisztertanács, 4-5 miniszterelnök-helyettessel egyetemben és annak hivatala. A hatalommegosztás elvének érvényesülése szempontjából is fontosnak tartom a jelenleg fennálló kényszertársbérlet megszüntetését. Fontos kiemelni, hogy a határozati javaslat elfogadása és az abban foglaltak végrehajtása esetén az Országház, amely a népszuverenitás letéteményesének, a törvényhozásnak a székhelye és a Szent Korona őrzésének helye, méltóbbá válna a bel- és külföldi látogatók fogadására.

Összegzésként elmondható, hogy a javaslat céljai támogatásra méltóak, mert az Országház előtti térnek, a magyar állam főterének méltó kialakítását, valamint a kormány és az Országgyűlés kényszertársbérletének megszüntetését tűzi ki célul. Ezért kérem a képviselőtársaimat, hogy a szavazatukkal támogassák a határozati javaslat elfogadását.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(9.20)

Forrás: parlament.hu