MENCZER ERZSÉBET (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyaron kívül talán nincs még egy nyelv a világon, amely annyira foglalkoztatná azokat, akik azt mint anyanyelvüket beszélik. Nálunk az anyanyelv még szorosabban összefügg a közösség lelkiállapotával, még fontosabb a túlélés szempontjából, mint más nemzeteknél. Nyelvünk egybefonódik önazonosságunk tudatával.

Széchenyi István a Hitel című művében így fogalmaz: "Az egészséges nemzetiségnek egy fő kísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él, bármi sínylődve is sokszor, de ha az egyszer elnémul, akkor csak gyászfűzt terem a hon, mely a voltakért szomorúan eregeti földre lombjait."

Illyés Gyula azt mondja a Ki a magyar? művében: "Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak. Nem könnyű vizsga ez. Sokkal nehezebb annál, ami elé a fajta testi jegyeinek kutatói állítják az embert. Itt a lelket kell kitenni."

A magyar nyelv képes volt megmaradni még a tatárjárás és az elnyomatások korában is, az otthon, az anyaföld elvesztése után. Ha ápoljuk, cserébe megadja nekünk a valahová tartozás tudatát, a közösségtudatot. Az anyanyelv lesz lelki és szellemi hazánk, meghitt otthonunk.

Déry Tibor 1945-ben így gondolkodott a magyar nyelvről. "A magyar nyelv kiált segítségért. Ha nem hallgatjuk meg, elpusztul. Mind rosszabbul beszélünk és írunk, azaz lassanként megöljük a nyelvet. Mintegy hű és pontos tükörben nyomon követhetjük a nyelvben a közszellem ijesztő hanyatlását, a társadalmi fegyelem felbomlását. A könyv tükre a léleknek. Soha olyan lomposan nem beszéltek az emberek, mint manapság. A napi sajtó stílusa a pongyolaság; közleményeiben, híreiben egymást érik a legsúlyosabb nyelvtani hibák, hirdetései szűrő nélkül kerülnek a lapba. A mozi, a köznyelv másik nagy nevelője, nem maradt el a versenyben, a képfeliratokat kísérő szövegeket a nép legádázabb ellenségei találják ki, kik még az elemi iskola próbáját sem állnák meg. A rádió is tetézi a hanyagságot. A könyv is megrontja a nyelvet, nem beszélve az élményirodalomról, amelynél szennyesebb hullám nem söpört végig a magyar irodalmon. Az idegen művek tolmácsolásában olykor nem találni egyetlen mondatot sem, amely a legelemibb mondattani vagy nyelvtani szabályokat megtartaná. A politikusok és a tudós előadók is nyomorítják a nyelvet."

Tehát ez 1945-ben íródott.

Mindazon erők, amelyek több mint ezer éven át arra törekedtek, hogy népünket elnyomják, kiforgassák saját mivoltából vagy teljesen földre tiporják, a magyar nyelvet is támadták és pusztították. Tették ezt a könyörtelenség minden eszközével, meggyőzéssel, fenyegetéssel, csábítással, ármánykodással és véres erőszakkal.

(14.40)

A magyar nyelvművelésnek nagy és szép múltja van. A nyelvújítás óta - amelyhez hasonló arányú mozgalmat más nép történetében nem ismerünk - hosszú a sora azoknak, akik nyelvünk szebbé, jobbá, tisztábbá tétele érdekében fogtak tollat.

Hogy mit tegyünk? Vigyázzunk nyelvünkre, mint saját életünkre, ápoljuk, fejlesszük, korszerűsítsük, és óvjuk meg minden külső és belső támadástól; mindenekelőtt tanuljunk meg jól magyarul, tanuljuk őseink nyelvét folyamatosan és lankadatlanul.

"Tanítottuk-e iskoláinkban a nyelvet úgy, ahogy kellene? Érettségivel, tanári oklevéllel eresztettünk rá a magyar életre olyanokat, akiknek nyelvismerete fogyatékos, kiejtése rossz, gondolkodása a nyelv szellemétől idegen. Ha csak feleannyi gondot fordítottunk volna anyanyelvünk tanítására, mint az idegen nyelvekére, nem jutottunk volna ennyire. Mindenkibe bele kell nevelni a nyelv sorsa iránti érdeklődést, a saját beszéde-írásáért való felelősséget, és kell mindenekelőtt az írók tudatos közreműködése; olyan íróké, akik minden leírt szavukért érzik, vállalják a felelősséget, akik hajlandók egészen megtanulni magyarul, hogy a remek hangszert egész terjedelmében használhassák, ne csak egy-két szűk részletében."

Még egy nagy írónk gondolatait hadd osszam meg önökkel, akinek a mondatait abszolút vallom, és hittel adom önöknek át. Kosztolányi Dezső szavai: "Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magasabb vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok."

Kérem a tisztelt Házat, tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák a kormány javaslatát, hogy a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvénycikk elfogadásának napját, november 13-át nyilvánítsuk a magyar nyelv napjává.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu