VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem szoktam általában ilyen esetekben szót kérni, most mégis úgy érzem, hogy az államtitkár úr által elmondott néhány mondat ezt megköveteli.

Ön olyan gondolatokat fogalmazott meg, amiket azt hiszem, ki kell hogy kérjünk magunknak. Hogy Novák Előd képviselőtársam miért mondta azt, amikor úgy fogalmazott, hogy öntől nem is vártunk mást, azért mondta-e, mert a módosító javaslatával, illetve annak beadási módjával nem értett egyet, vagy pedig esetlegesen azzal (Németh Szilárd István: Kár ezt magyarázni!), hogy ön vállaltan zsidó származásából fakadóan egy zsidó egyháznak a támogatására vállalkozott, ez legyen az ő ügye, viszont azt gondolom (Németh Szilárd István: Ez nem az ő ügye!), hogy abban a helyzetben, amelyről Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam is beszélt, az indulatok diktáltak, ez elnézhető. Úgyhogy ebből a szemszögből nézve én is elnézem önnek azt, hogy indulatában olyanokat mondott - megsértve 855 ezer magyar választópolgárt -, amihez nem volt joga. Ön gyilkosoknak titulálta az itt ülő jobbikosokat, gyilkosok utódainak (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.), és ezzel megsértett 855 ezer magyar embert, de én, bocsánat, én elnézem önnek, mert tisztelem önt, tisztelem az ön szakmai tudását, és elnézem önnek, hogy ilyen indulatosan talán úgy fogalmazott, ahogy lehet, hogy most, jelen pillanatban már nem is fogalmazna.

Viszont ebben a szituációban nem Novák Elődnek kell bocsánatot kérni öntől, és nem is önnek Novák Elődtől vagy a jobbikosoktól, ezt tudjuk be az indulatoknak. Ebben a helyzetben Lázár János frakcióvezető magatartása volt a kígyó magatartása, a képmutató farizeusság magatartása, amikor egy ilyen szituációt kihasznál arra, akár más emberek tragédiáját, hogy politikai tőkét kovácsoljon. Ez volt méltatlan az Országgyűléshez. Szégyellje magát! (Taps a Jobbik soraiban. - Közbeszólások ugyanonnan: Így van!)

Forrás: parlament.hu