DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Úgy tűnik, hogy valamit nagyon félreértett avval kapcsolatban, amit mondtam. Távol álljon tőlem, hogy támogassam ezt a javaslatot, azt kell hogy mondjam. A szándék a jó - én ezt mondtam -, az a szándék, amelyik a hajléktalanügyet megpróbálja valamilyen módon kezelni; de az eszköz rémes. Én ezt mondtam és nem mást, tehát arra kérem, hogy olyat ne adjon a számba, amit nem mondtam. Nem támogatom ezt a javaslatot továbbra sem, tehát a vita biztos, hogy erről nem győzött meg, azt elfogadhatatlannak tartom.
Nagyjából hasonlóan, és csatlakozva ahhoz, amit Gúr Nándor képviselőtársam mondott, szóval azt mondja ön, hogy mindennek az alapja a rend. Szerintem minden felszólalásában vagy minden másodikban biztos elhangzik az a félmondat, hogy "rendet kell tenni". Államtitkár úr, szeretném azért felhívni arra a figyelmét, én értem azt, hogy ön rendészeti államtitkár, és ezért a "rend" szót gyakran kell kimondani, de azért nem az egyetlen érték a rend, államtitkár úr. Vannak még más értékek is a társadalomban a renden kívül, és bizony vannak olyan értékek, amelyeknek a rendteremtéssel összefüggésben való korlátozása bizony hibás és rossz megközelítés. Tehát azt gondolom, hogy nem érdemes és nem szabad a rendet legfőbb értéknek tartani és egy olyan szabályozónak, ami a társadalom alapja. Igen, rendnek kell lenni, de azt gondolom itt is, hogy más megfontolások és más értékek figyelembevételével kell a rendteremtést is végrehajtani.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés