DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Én egy 120 ezres város polgármestere vagyok, és ideje ebben a parlamentben is kimondani egyszer, hogy a többségnek is vannak jogai. A többségnek is joga van ahhoz, hogy az Újvidék teret, a Kassai teret, a Bosnyák teret igénybe vegye, kulturáltan közlekedjen, találkozási pontnak tekinthesse, hogy az Újvidék téri játszótéren a gyerekek biztonságosan játsszanak.
Azt gondolom, ez a probléma, amiről most itt beszélünk, komplex, mint ahogy mondtam egyébként is - csak emlékeztetném Bárándy Gergely képviselő urat -, és most pontosan fogok idézni. Mi ez a kérdés? Szociális kérdés, társadalmi probléma, csak helyi kérdés vagy országos kérdés? Néha közegészségügyi kérdés is, rendészeti és hatósági ügy, és közbiztonsági kérdés is, hiszen hogyha a csepeli gyilkosságokat nézzük, hogyha amikor a Bosnyák téren az atyának szegezik a kést a koldusmaffia tagjai, akkor bizony közbiztonsági kérdés is. Azt gondolom, hogy most csak egyik elemét - és akkor még egyszer ideidézem, csak egyik elemét a rendészeti oldalról - kívánjuk most megközelíteni, a szabálysértés oldaláról. Tehát arra kérem a képviselőtársakat, hogy koncentráljunk erre a jogszabályra, erre az elemére, mert ma nem fogjuk megoldani egyébként ennek a kérdésnek a komplex rendezését.
Amit még szeretnék elmondani még egyszer - és még egyszer emlékeztetni - 120 ezer ember megérdemli azt, hogy törődjenek vele, hiszen a többségnek is vannak jogai. (Dr. Schiffer András közbeszólására:) Igen, Zuglóban 120 ezer ember él, Schiffer képviselő úr, szívesen látjuk a városban, és akkor bemutatom önnek, hogy hol élnek a hajléktalanok. Én meg szeretném megoldani ezt a kérdést, és holnap hozzá is kezdünk a Francia úton.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés