DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Én nem szeretnék személyeskedni, ő magát minősítette frakcióvezetőként: kimegy ide a térre, a Kossuth térre, és szerencsétlen, szegény, hátrányos helyzetű emberek sorsát politikai kampányra felhasználni szerintem - (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Ki ment ki?) Schiffer András - mérhetetlenül ízléstelen.

Azonban ha itt lett volna, akkor hallotta volna, az expozéban azt mondtam, hogy minden ember, aki találkozik ezzel a jelenséggel, kötelességének érzi, hogy akár helyben, akár központilag megoldást keressen az egyébként az ellenzék által kényesnek ítélt kérdésre. Illetőleg azt is feltettem kérdésként, hogy van-e olyan ember ebben a Házban, aki ne tisztességesen és emberi módon kívánná ezt a problémát megoldani. Azt is elmondtam, hogy mi ezt komplex problémának tekintjük, de ma este - és elmondtam, hogy társadalmi probléma, elmondtam, hogy szociális kérdés is, elmondtam, hogy közegészségügyi probléma is egyébként, hiszen ezt ne rejtsük véka alá, valóban így van egyébként, emberek nem tudnak tisztálkodni rendesen, és ott élnek az utcán, az bizony jelentős kockázattal járhat - azt szeretném, ha ezt a kérdést beszélnénk meg, ezt a rendészeti kérdést, amely egyébként pontos és precíz szabályozást biztosít, lehetőséget ad egy ismételt jogellenes tevékenységnek a végrehajtásakor ennek a problémának a szankcionálására.

Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

(21.50)

Forrás: parlament.hu