SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! Hogyha ez nem erről szól, ha nem egy privatizáció előkészítéséről szól, ha sok intézmény tekintetében nem összevonásokról szól, akkor, kérem szépen, a 180 milliárd forintos adósságért cserébe 180 milliárd forintos vagyont kellene követelni a megyéktől, nem pedig ezermilliárdos vagyont. (Taps az MSZP soraiban.)

Itt egyértelműen a privatizáció bújtatott előszobájának tartjuk ezt az eseményt. Gondoljon csak arra, éppen csak Egerrel kell megint példálóznom, hogy az ottani megyei intézményt a szocialisták ideje alatt ugyebár el kívánták kótyavetyélni, nem engedte a város lakossága, harcolt, és mára, hála istennek, bebizonyosodott az ottani képviselők, az akkor ellenzéki képviselők és a lakosság igaza, hogy gyakorlatilag itt egy hatalmas szélhámosság történt. Nem tudták valójában megvalósítani a szándékukat, mert helyben éltek. Nyilvánvalóan az állam, amely igencsak légies egy megyei önkormányzathoz képest, sokkal könnyebben meg tudja tenni a bezárásokat, nem fognak ezrével feljönni az emberek adott esetben egy-egy intézményért tüntetni Budapestre.

Nem tudom elfogadni ezt a választ. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu