BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A késői óra számlájára írom a Répássy Róbert államtitkár úr által mondottakban általam felfedezni vélt tévedését, amikor arról beszélt a megyei közgyűlések szerinte alacsony legitimitásával kapcsolatban, hogy feltételezhetőleg a választópolgárok többsége nincs is tisztában azzal, hogy kik az egyes megyei közgyűlések tagjai, jobbára csak a megyei közgyűlési elnököket ismerik, mivel nincsenek arról pontos információik, hogy a listákról milyenformán jutnak be a megyei közgyűlésekbe az emberek. Én így értelmeztem a Répássy úr által elmondottakat, és szeretném felhívni a figyelmét, hogy éppen az önök kormánya, a kétharmados többség változtatta meg ebben a tekintetben ezt a törvényt, és a tavalyi önkormányzati választásokon ősszel már minden megyében egy listára szavazhattak a választópolgárok.

E rövid kitérőt követően, és azt gondolom, hogy ez a helyreigazítás mindenképpen fontos és szükséges volt, Vas megyei országgyűlési képviselőként hadd folytassam azzal a felszólalásomat, hogy "az adósság elleni harcban a kormány kész az önkormányzatok segítségére sietni és konszolidálni kiáltástalan helyzetüket" - olvashatjuk az alkotmánymódosítás általános indokolásában.

Meglátásom szerint ebből a segítségből feltételezhetően a Vas megyében élők nem feltétlenül kérnek, abban a formában pedig bizonyosan nem, ahogyan önök ezt végig kívánják vinni. Nagyjából két héttel ezelőtt került nyilvánosságra az önkormányzati törvény tervezete, és nagyon elszomorítóan tapasztalhattuk azt, hogy a megyei önkormányzatokra vonatkozó része mindössze néhány soros ennek a tervezetnek. Ez egyáltalán nem kecsegtet pozitív fejleményekkel a megyei önkormányzatok jövőjét illetően.

Mindezek tükrében meggyőződésem: nem túlzás kijelenteni azt, hogy a nemzeti ügyek kormánya kivégzi a megyéket. Jómagam részt vettem a Vas megyei közgyűlés múlt csütörtöki rendkívüli ülésén. Itt személyesen tapasztalhattam meg azt, hogy a megyei közgyűlés kormánypárti képviselői számára rendkívül kellemetlen volt az, hogy a nevüket kellett adniuk a név szerinti szavazás során a megállapodáshoz. S nem volt az véletlen, hogy nem tettek eleget Rába Kálmán megyei közgyűlési képviselőnk felkérésének, miszerint nyilvánítsák ki legalább néhány gondolat formájában véleményüket a megállapodással kapcsolatban.

(23.30)

A kormánypárti megyei közgyűlési képviselők többsége ezt nem tette meg, hallgattak; valószínűleg azért, mert ők is érezték azt legbelül, hogy olyan döntéshez adják a nevüket, amely a megye számára különösen negatív következményekkel jár.

Azt kell hogy mondjam, tisztelt képviselőtársaim, hogy rendkívül méltatlan körülmények között kell vitatkoznunk az előttünk fekvő törvényjavaslatokról e késői órák során. Mondom ezt különösen azért, mert a vita alatt mindössze Szűcs Lajos Pest megyei közgyűlési elnök ült itt a megyei közgyűlési elnökök közül, a többiek nem voltak itt az ülésteremben, nem vettek részt az általános vitában. Jómagam különösen hiányoltam Kovács Ferenc Vas megyei közgyűlési elnököt, képviselőtársamat. Persze sejtem, hogy mi volt az oka az ő távolmaradásának: számára is kínos lett volna, ha itt a vita során ki kellett volna fejtenie a véleményét a döntésekkel kapcsolatban.

És ahogy azt Hegedűsné Kovács Enikő frakciótársam elmondta vezérszónoki hozzászólásában, szűkebb hazám, Vas megye különösen hátrányos helyzetbe kerül az államosítás következtében, hiszen míg megyénk adósságállománya mindössze 4,5 milliárd forint, addig ennek sokszorosát érő vagyon kerül államosításra. A legóvatosabb becslések szerint is 45-50 milliárd forint az a vagyon, amit államosításba vonnak. Kiemelném itt a Büki Gyógyfürdő Zrt. példáját: 47 százalékban jelenleg még a megye a tulajdonosa a Büki Gyógyfürdő Zrt.-nek. Ha csak ezt a tulajdonrészt nézzük, akkor már maga ez a tulajdonrész kiteszi nagyjából azt a 4,5 milliárd forintot, ami a mi megyénk adósságállományát jelenti.

Mindemellett szintén erős kételyek merülnek fel bennem, és meggyőződésem, valamint a hozzám eljutott információk alapján nemcsak bennem, hanem a Vas megyében élő állampolgárok jó részében a szombathelyi Markusovszky Kórház jövőjét illetően. Kételyek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan alakul az intézmény jövője, várhatóak-e a közeljövőben továbbra is komoly fejlesztések a kórházban.

A múlt hét hétfőjén, amikor Hegedűsné Kovács Enikő képviselőtársam azonnali kérdést intézett Navracsics miniszterelnök-helyettes úrhoz, akkor Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úr elmondta azt, hogy az elmúlt nyolc év során kivéreztették a megyei önkormányzatokat. Ezzel mi a magunk részéről nagyjából egyet is tudunk érteni, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy önök, tisztelt államtitkár úr, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, befejezik ezt a folyamatot, és kivégzik a megyei önkormányzatokat. Itt egyáltalán nem beszélhetünk ugyanis konszolidációról, itt egyértelműen államosításról és a megyék kiüresítéséről kell hogy beszéljünk.

Ez azért különösen aggályos és fájó számunkra, a Jobbik számára mint nemzeti ellenzék számára, mert önök voltak azok, tisztelt fideszes, KDNP-s képviselőtársaim, akik ellenzékben határozottan kiálltak a megyék megerősítése mellett. Ezzel szemben most azt kell hogy lássuk, hogy önök azok, akik felszámolják a megyei önkormányzatokat. Ez, tisztelt államtitkár úr, tisztelt kétharmados többség, mindenképpen hiteltelen és elfogadhatatlan az önök részéről. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu