DR. HEINTZ TAMÁS, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlament egészségügyi bizottsága megtárgyalta az előttünk fekvő törvényjavaslatot. A bizottság, mint szakbizottság, mindig is igyekezett kizárólagosan szakmai kérdésekkel foglalkozni, és így értékelni bármely törvényjavaslatot vagy egyéb kezdeményezést. Tegnap azonban a bizottsági ülésen a jelen lévő szocialista képviselőtársunk figyelmen kívül hagyta a bizottság alapvetően szakmai hozzáállását, és politikai vitát szított. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hogy mik vannak!) Tette ezt oly módon és stílusban, amely sosem volt általános ezen szakbizottság keretei között. A "disznóság" az előterjesztés sürgősségére utaló jelző, a "kivéreztetjük a megyét" pedig a korábbi kormányok megye- és önkormányzat-ellenes politikáját igyekezett a Fideszre tolni. Ezek után természetes, hogy a törvényjavaslatról alkotott véleményünk kifejtésekor a szocialista képviselő súlyos és teljesen alaptalan vádjait is a helyére kellett tennünk.
Több kormánypárti képviselő fogalmazta meg különböző formában azt a tényt, hogy az elmúlt évek szocialista kormányai folyamatosan csökkentették a helyi önkormányzatok támogatását, míg kötelezően ellátandó feladataik számát nem változtatták, de nem is nyújtottak további támogatást az önként vállalt feladatok ellátásához sem.
A helyi önkormányzatok a korábbi feladatellátási színvonaluk fenntartása céljából és persze az európai uniós források lehívása céljából jelentős hitelfelvételre kényszerültek, amelynek összege 2010-re meghaladta az 1000 milliárd forintot. A megyék egyre több és több feladatot és intézményt kaptak az államtól és a települési önkormányzatoktól is, viszont mindehhez nem kapták meg a szükséges finanszírozást. A kórházat, iskolát viszont működtetni kell, ezért a hiányzó pénzt hitelből pótolták, ami a megyék súlyos eladósodásához vezetett.
A bizottság szakmai, egészségügyi elemeit is értékelte a törvényjavaslatnak, amely szerint a több kézben, több fenntartó által működtetett intézményrendszer évek óta bizonyítottan gátja a szakmai működés összehangoltságának, a betegutak optimalizálásának és az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodásnak, a némely területen túlzó, máshol pedig elégtelen kapacitások alakításának. A többség egyetértett abban, hogy az új rendszer a betegek érdekeit szolgálja majd.
Összefoglalva: az egészségügyi bizottság a törvényjavaslatot 14 igen, 3 nem szavazattal, tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak tartotta. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés