DR. SÓS TAMÁS, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az oktatási, tudományos és kutatási bizottság ülésén komoly kritikát kapott az előterjesztés úgy tartalmi, mint formai vonatkozásban.
Kezdeném a formai dolgokkal. Mint ahogy az államtitkár asszony említette, hogy ez mennyire fontos kérdés, ugyanakkor azt gondolom, hogy az előkészítés során ezt nem tapasztaltuk. Itt már többen megfogalmazták, hogy úgy nem lehet komolyan venni egy előterjesztést, hogy pénteken este megjelenik ez a honlapunkon, és hogy, hogy nem, nem teszik lehetővé, hogy a plenáris ülésen a bizottsági tagok részt vegyenek, mert az interpelláció után rögtön bizottsági ülésre kell menni, mert igyekszünk teljesíteni ezt a feladatunkat is. Gondolom, senki nem gondolja, hogy komolyan el lehet végezni ezt a munkát, különösképpen úgy, hogy számos pontatlanság van az előterjesztésben.
De hogy tükröt tartsak vagy próbáljak tükröt tartani a jelenlevők számára, úgy gondolom, hogy ezen a plenáris ülésen is tükröződik ez. Szűcs úron kívül hány közgyűlési elnök van itt, ebben a teremben, vagy hány kormánymegbízott van ebben a teremben? Ez az én számomra azt mutatja, hogy, tisztelt államtitkár asszony, államtitkár úr, ezt az előterjesztést, ugye, önök írják, és diktátumként megkapják a közgyűlési elnökök, illetve a kormányhivatalok vezetői. Nem hiszem, hogy büszkék lehetnek erre a teljesítményre mindazok, akik ezt aláírták. Törvénytelen módon tették ezt. Ráadásul szerintem tisztában vannak önök is a helyzet tarthatatlanságával, nem véletlenül hozták be az alkotmány módosítása kapcsán az előterjesztést.
De hogy konkrét legyek, például abban egyet lehet érteni, a miniszterelnök úr is mondta, hogy a kormány erős pozíciót akar az adósságkezelés kapcsán. Ezzel, azt gondolom, egyet lehet érteni. De felteszem önöknek a kérdést, hogy miért kell ehhez vinni a vagyont, és miért kell gyakorlatilag teljesen átszabni a rendszert. Nem lenne tisztességesebb elmondani a nyilvánosság számára, hogy itt más az ürügy és más az ok? Itt tulajdonképpen jelentős pénzkivonás van, jelentős vagyonkivonás van, konkrétan pedig egy olyan szervezeti változás van - mondhatnám azt, hogy rendszerváltás van, hatalomkoncentráció van -, hogy ténylegesen a lakosságnak és az őket képviselő képviselőknek helyi szinten beleszólásuk nem lesz az ügyes-bajos dolgokba, úgy a szociális intézményeknél, az oktatási vagy az egészségügyi intézményeknél. Úgy gondolom, hogy ez tisztességesebb lenne.
Azt pedig nagyon nehéz megmagyarázni - itt több számadat elhangzott -, hogy a nettó adósság az önök számítása szerint, mondjuk, 180 milliárd, ezzel szemben pedig elvisznek 1 milliárd vagyont. Gyakorlatilag, úgy gondolom, hogy ez egy rendkívül komoly törvénysértés, és ezt igyekeznek feloldani azzal, hogy igyekeznek újabb és újabb előterjesztéseket behozni.
A megyei önkormányzat kiüresedése történik meg. Nevetséges az az állítás, ami ezen a bizottsági ülésen is elhangzott, hogy területfejlesztési, területrendezési kérdések szerepelnek. Tudjuk jól, hogy 1,2 milliárd hazai forrásból mi a csudát lehet területfejlesztési kérdéseket megoldani. Ugye, tavasszal önök nem gondoltak arra, hogy ez így lesz, hanem az EU-s források dolgait nem rendezték át Brüsszellel. Gyakorlatilag az EU-s források sem fognak itt megjelenni, látszatformák jelennek meg. Tulajdonképpen fölvetődik a kérdés, hogy a 2010-ben megválasztott megyei önkormányzatokra egyáltalán mi a szükség. Gyakorlatilag idáig is azt mondhattuk, hogy egy gyenge középszint van Magyarországon, hisz a rendszerváltáskor egy gyenge középszintet hoztak létre, ma pedig azt mondhatjuk, hogy ezt a gyenge középszintet is kiüresítették, valójában elveszítette a létjogosultságát, gyakorlatilag egy formalitás lesz az egész.
Számos kérdés fogalmazódott meg, hogy feladatszűkítés lesz-e. Ezt gyakorlatilag senki nem cáfolta. Én azt gondolom, hogy igen, erre a költői kérdésre megadhatjuk a választ, és valószínűleg a ma esti vita is ezt ki fogja hozni. De ha felteszem a kérdést, hogy pénzkivonás lesz-e, azt gondolom, hogy igen, ezt sem cáfolta senki. Tulajdonképpen a centralizációt sem cáfolta senki, és az is egy nagyon érdekes kérdés, és a vitában elhangzott, hogy korábban önök egy más álláspontot képviseltek, és mihelyt megváltozott az üléspontjuk, megváltozott az álláspontjuk is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés