KOVÁCS TIBOR, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Valóban példátlan az, hogy egy politikai képviselő egy parlamenti bizottságban politikai vitát generál. Hát ilyenre példa nem volt még korábban sohasem.

Egyébként a politikai vita tartalma az volt, azzal indult, amit itt már képviselőtársaim is elmondtak, hogy nyilvánvalóan törvénytelen és jogszabályellenes volt az a megállapodás, amit kötöttek a kormány nevében, illetve a megyei közgyűlési elnökök. Megjegyzem, egy héttel ezelőtt a bizottságban kértük, hogy mi, parlamenti képviselők ismerhessük meg ezt a megállapodást, ennek a megállapodásnak a szövegét, merthogy ez nem egy titkos megállapodás tudomásunk szerint. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napig nem kaptuk meg a bizottságban ezt a megállapodást, nem tudjuk, hogy miért, a bizottság elnöke azt mondta, hogy nem bocsátották az ő rendelkezésére ezt a javaslatot.

Szeretném Szűcs képviselő úr figyelmét is felhívni, mert ez is szóba került a bizottsági ülésen, hogy egyáltalán nem jellemző módon minden egyes megyei önkormányzat adósodott el a végtelenségig ugyanúgy, mint az ön vezetésével nyolc éven keresztül a Pest Megyei Önkormányzat, számos önkormányzat normálisan működtetve a fejlesztéseihez vett föl hitelt, és azt megfelelőképpen vissza is tudta fizetni. Egyébként éppen ma a gazdasági bizottság ülésén mondta el a kormány képviseletében az ott jelen lévő főosztályvezető, hogy bizony számos önkormányzat normálisan tudott a pénzekkel gazdálkodni.

Szeretném megjegyezni, hogy azokkal a hitelekkel - amelyeket egyébként fölvettek, devizaalapú hiteleket vagy devizaalapú kötvényeket - önök sefteltek úgymond, mert átforgatták forintalapú hitellé, és az ily módon megszerzett forrásokat költötték el, és kerültek ugyanabba a nehéz helyzetbe, mint a devizaadósok, azt követően, hogy a forint árfolyamát egyébként a Fidesz-kormány dicsőséges tevékenységének eredményeként bedöntötték. Mert amikor kormányváltás volt, akkor 175 forint volt a svájci frank árfolyama, most meg annyi, amennyi, és ennek a levét isszák egyébként a fideszes önkormányzatok.

Egyébként szeretném felhívni a figyelmét a törvényjavaslat általános indoklására, amely úgy kezdődik, hogy a törvényjavaslat azért született, hogy helyreállítsák ezeknek az intézményeknek a törvényes és gazdaságos működését. Ezek szerint azok az intézmények, amelyeket fideszes önkormányzatok egészségügyi bizottságai felügyeltek az elmúlt években, nem működtek törvényesen, mert hiszen ezt írják le önök a törvényjavaslat bevezető szövegében.

Az is kiderült természetesen, mert kérdeztük, hogy készült-e valamiféle hatástanulmány. Mondták, hogy nem, mert az alatt a két nap alatt, ami alatt ezt az indítványt össze kellett rakniuk, nem volt idő hatástanulmány készítésére. Tehát a vak ló bátorságával vágnak neki ennek a folyamatnak. Ez egyébként elhangzott a bizottság ülésén, mert azt mondták a kormány képviselői, akik jelen voltak ott, hogy sajnos nem tudják, hogy a rendszer hogyan fog működni, majd megpróbálják jól és hatékonyabban működtetni.

Kérdésként fogalmazódott meg a bizottság ülésén, hogy egyébként miből fogják ezt a hatalmas monstrumot - ami létrejön az egészségügyi intézményrendszer összevonásával - hatékonyabban működtetni. Lesz-e rá több pénz, például, mint az idén volt? Mert gondolom, az egyik feltétel, hogy legyenek források, mert azt mondták, hogy ezek az intézmények veszteségesen működtek.

Kiderül a költségvetési törvényjavaslatból, hogy egy fillérrel sem lesz több. Arról a chipsadóról - amiről önök itt beszélnek, hogy ez majd milyen áldásos hatást fog kifejteni az egészségügyben - kiderült, hogy ugyan odateszik, de a másik végéről pedig elvonnak forrásokat, ezáltal egy fillérrel nem lesz több forrás ebben a rendszerben. Tehát semmilyen garancia nincs arra, hogy egyébként arra a problémahalmazra, ami valóban ma megvan az egészségügyben a dolgozók fizetésétől elkezdve az intézmények finanszírozásáig, ez a javaslat semmilyen megoldást nem jelent.

Egyébként próbáltam megkérdezni képviselőtársaimat, hogy mi a célja a kormánynak ezzel a javaslattal, előfordulhat-e olyan, hogy funkcióváltás lesz egy-egy intézmény esetében, vagy esetleg néhány intézményt bezárnak. Az ott lévő kormánypárti képviselők letették a nagyesküt, hogy sem funkcióváltásra, sem intézmények bezárására nem kerül sor. Na, tisztelt képviselőtársaim, erre leszünk mi nagyon kíváncsiak, hogy hogyan fogják ezt csinálni.

Természetesen mindezek miatt a javaslatokat nem tudtuk támogatni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu