DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Még a pályázati rendszer előtt, a földtörvény módosítása garanciát adott arra, hogy az állam érvényesíteni tudja az akaratát. Itt olyan elő-haszonbérleti rendszer alakult ki, amely gyakorlatilag évekre, évtizedekre előre rögzíteni akarta, hogy ugyanazokhoz jusson a föld, akik eddig is használták. Kérem, a földtörvény módosítása volt az első garanciális elem arra, hogy az állam végre rendelkezzen a saját tulajdonával, és a közjó mentén használja fel a nemzeti vagyont, amit rábízott a nép, merthogy a nemzeti vagyon kezelője a magyar állam.
Másrészt mezei leltár nincs, szeretném elmondani. Sokan annyira abban bíztak az előző kurzus emberei vagy cégei közül, hogy ők fogják folytatni a gazdálkodást, hogy el is vetettek ősszel, pedig október 31-én lejár a szerződésük. Többször kinyilvánítottuk, és ezt is szeretném elmondani, nincs mezei leltár; ezt egyfajta karitatív tevékenységnek tekintjük a tekintetben, hogy a következő gazdálkodó családok számára előkészítették a talajt. Nem kell semmit fizetni azért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amit ebbe a földbe invesztáltak az előző bérlők.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés