VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 5-ös ajánlási pontban szereplő LMP-s módosító mellett szeretnék érvelni, amely a kihirdetést követő nem nyolcadik napon, hanem nyolcadik hónap első napján léptetné hatályba a törvényt. Ennek nagyon egyszerűen az az oka, hogy jelenleg a szociális ellátórendszer nincsen abban az állapotban, hogy ellensúlyozhatná azt a problémát, amit ezzel a zaklatásos törvényjavaslattal a karhatalom megtesz.

Tehát úgy véljük, hogy szüksége van minimum nyolc hónapra az államnak, illetve az önkormányzatoknak arra, hogy legalább a probléma megoldásába belekezdjenek, habár úgy tűnik, hogy egy esztendő nem volt elég arra, hogy a hajléktalanügyi stratégiát összeeszkábálja az a három minisztérium, amelyekre testálta ezt a feladatot a miniszterelnök úr, lassan tényleg egy esztendeje ott van ez a feladat, és semmi érdemi megoldás nem jött a kormányzat részéről.

Nagyon kérném a kormánypárti képviselőtársakat, hogy noszogassák már a kormányt, hátha az ő kérdéseikre válaszolnak. És itt kérdezném államtitkár urat is, hogy hogyan áll ez a stratégiaalkotási folyamat, mert eddig információt nem hallottunk róla. A feladat megvan, és ezért gondoljuk azt, hogy szükség van erre a nyolc hónapra a kihirdetéstől számítva, hogy életbe lépjen ez a törvényjavaslat, bármennyire rossz is, hogy legalább valami kiútstratégiát, országos szintre egy stratégiát meg lehessen alkotni, hiszen az nem megoldás, hogy egyik kerületből a másikba, egyik településről a másikra tesszük át a hajléktalanproblémát, itt országos szintű megoldásokra van szükség, nem pedig szőnyeg alá söprésre.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu