DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Csatlakoznék Nagy Kálmán képviselő úrhoz, aki Lamperth Mónika képviselő asszony felvetésére reagált, miszerint nézzük példaként Medgyessy Péter cselekedetét. Ez a legdemagógabb fölvetés, amit ma, ebben a helyzetben lehet tenni, hiszen elmondható most már ennyi év távolából, hogy az a száz lépés - azt hiszem, így hívták azt az első programot - az első lépés volt, amely a mostani helyzethez vezetett, függetlenül világválságtól, függetlenül minden egyébtől.

Tehát igenis erről van szó, a Fidesz-kormány által ott hagyott több száz milliárd forintból lehetett száz napot építeni, utána pedig 2003 januárjától már az önkormányzatok fedezet nélküli költségvetésébe betenni mind a tanárok, mind az egészségügyi dolgozók munkabérét, és arra hivatkozni, hogy közben 50 százalékos béremelést követtek el. Nos, ez az, amit nem lehet sem az utódok, sem a szomszéd, sem senki bőrére megtenni. Fedezet nélküli helyzetben ilyen ígérgetéseket tenni, és nem valóban elszámolni a múlttal, azzal a múlttal, amely a jelenhez vezetett, nem lehet, mert ezzel veszítjük el az embereket, a kiábrándítást ezzel okozzák önök, és ebben a helyzetben valóban tehetetlen a kormányzat, és valóban kétezer rezidens útra kel, mert ezt a hazugsághalmazt, gondolom, ők sem viselik könnyen. Úgyhogy gondolom, ez a pálya nem visz minket sehova.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu