DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselő Urak! Mind Volner, mind Z. Kárpát képviselő úr szavaiból egy csendes demagógiát érzek ki. Ez olyan jellegű dolog, amit nagyon könnyen és - különösen helyre konkretizálva - nagyon egyszerűen el lehet mondani. Az említett helységet kiválóan ismerem. Tehát a helyzetet nem találom másnak, mint más helyen. Ez az út, hogy megpróbálja a foglalkoztatást növelni, és mellette megpróbál az egészségügybe olyan forrásokat bevonni, amelyek fogyasztáson alapulnak, tehát elsősorban azokat érinti, akik sokat fogyasztanak, ez az igazságosság alapja, amit önök állandóan, ismételten és folyamatosan hangoztatnak.
Tehát amikor ilyeneket mondanak nekünk, akkor gondolkozzanak el azon, hogy mi azért, hogy ez a helyzet megváltozzon, 8 éve küszködünk. Önök pedig még csak valamivel több mint egy éve vannak a parlamentben. Tehát azt gondolom, ha nem azokat a szólamokat vesszük alapul, hanem azt, hogy konkrétan, tevőlegesen mit lehet tenni, akkor az elmúlt időszak alatt lényegesen többet tettünk, mint az előző két kormányzati ciklus alatt. Úgyhogy amikor ilyen megjegyzésekre ragadtatják magukat, akkor (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) a gondolkodásuk tágítására szükség lenne. Elnézést, elnök úr.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés