DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a költségvetés apropóján a tudománypolitika és a kutatás-fejlesztés témakörében szeretnék egypár szót mondani és megjegyezni.

A költségvetés nem elválasztható a hozzá kapcsolódó adótörvényektől sem, és ebből a szempontból van némi ellentmondás az adótörvények és a költségvetés között. Konkrétan az adótörvények 340. §-a megszünteti az innovációs járulék bruttó kötelezettségét csökkentő tételeket, így az innovációs járulékot fizető vállalkozások nem csökkenthetik járulékfizetési kötelezettségüket a saját tevékenységi körben végzett K+F közvetlen költségével. Egyes számítások szerint, hogy ez mennyire helytálló vagy sem, most nem áll módomban megítélni, de azért a nagyságrend elgondolkodtató, ez körülbelül olyan 15 vagy akár 20 milliárd forint is lehet. Ez az a tétel, ami az egyetemek és a nonprofit kutatóhelyek kutatási megbízásait csökkenti.

Az összes innovációs járulék ezt követően befolyik az innovációs alapba, és ezt követően csak pályázni lehet majd rá. Ez az összeg ily módon az egyetemi, akadémiai, nonprofit kutatóhelyeken már nem jelenik meg. Ennek olyan veszélye van, hogy a kutatókapacitások ilyen értelemben ellehetetlenülnek, és ami ennél még inkább fontos, a kutatás-fejlesztés közvetlen kapcsolódása a piachoz lényegében ezeken keresztül megvalósult.

Mindig elhangzik az az örök dilemma, hogy a mindenkori kutatásoknak mi a piaci hasznosulásuk. Ha van valahol direkt módon lemérhető hasznosulása, az biztosan az, amikor egy ipari vállalkozás, mondjuk, megrendelést ad egyetemnek, akadémiai kutatóintézetnek valamilyen kutatás lebonyolítására, és ha mindehhez hozzávesszük, hogy a költségvetésben van egy olyan komoly szándék, ami egyébként helyeslendő, hogy a másik oldalon pedig a Magyar Tudományos Akadémia azon szándékát, programját, ami eddig is elindult, hogy hozzuk haza külföldről a fiatal vagy kevésbé fiatal, de mégis magyar származású tudósokat, biztosítsunk számukra itt, Magyarországon jó kutatási feltételeket, és ehhez most elég komoly költségvetési forrásokat is hozzáteszünk, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia költségvetése az előző esztendőhöz képest e téren jelentősen bővül, 7,5-8 milliárd forintos bővülést látunk itt, ami ilyeneket tartalmaz, hogy új kutatói kapacitások kialakítása, az egyetemekre is telepített kutatói központok létrehozása, és természetesen a Lendület-program során a személyi juttatások is. Tehát ha az egyik oldalon az adótörvényekkel a meglévő kapacitásokat leépítünk, a másik oldalon pedig felépíteni akarjuk, amit az Akadémiához teszünk, akkor azt gondolom, ezt az ellentmondást ésszerű és szerencsés lenne feloldani, hogy a kívánt cél a legnagyobb hatásfokkal valósulhasson meg.

Mindenesetre az a tény, hogy az Akadémia oldalán van egy forrásbővülés, azt hiszem, ez a magyar tudományosság és a kutatás szempontjából hasznos és szerencsés, ahogyan örvendetesnek találom azt is, hogy az OTKA forrásai bővülnek, ez az alapkutatásokat finanszírozza. Erre szokták azt mondani teljes joggal, hogy az alapkutatások későbbi hasznosulási lehetőségét megítélni az adott helyzetben végképp nem lehet, de előfordul, hogy öt, hat, tíz év múlva néhány alapkutatási eredmény lesz a kiindulópontja néhány olyan dolognak, amelyekből nagyon komoly, a gazdaságra is hasznosuló dolgokat lehet majd kihozni.

Mindenesetre a kutatási felületnek van egy másik komoly területe, az egyetemek. Az egyetemek esetében azt kell látnunk, és a költségvetés során ez nyilvánvalóan visszaköszön, hogy az előző esztendőhöz képest itt van egy nominális csökkenés a költségvetésben, ez kétségtelen tény, ezt kár lenne eltagadni, hiszen a számok magukért beszélnek. Természetesen, ha valós vagy igazságos képet akarunk alkotni, akkor számos tényezőt illik ilyenkor figyelembe venni és megnézni. Az egyik ilyen tényező az, hogy ha az elmúlt, mondjuk, 20 évet végigpörgetjük magunk előtt, azt láthatjuk, az egyetemi, főiskolai kapacitások kétségkívül bővültek, az oda bekerülő hallgatói létszám örvendetesen növekedett, de mindennek az volt a másik oldalon az ára, hogy ez jórészt egy belső arányeltolódást is magával hozott, az olcsóbb képzést biztosító, leegyszerűsítve a humán szektor irányában nőtt a hallgatói arány, a reáltudományok rovására, jóval olcsóbb ugyanis itt a képzés. Most ebbe a kategóriába sorolom a közgazdaság-tudományi képzést is, hiszen sokkal olcsóbb, mint a kísérletező és laboratóriumi képzéseket is felvonultató természettudományos vagy éppen műszaki képzés.

Hosszú távon eltelt két évtized, látható, hogy a magyarországi gazdasági versenyképesség szempontjából ez nem egy szerencsés pálya, úgyhogy most megpróbálkozik a költségvetés az első lépéseket megtenni annak irányába, hogy ezek a belső arányok némileg változzanak. Nyilván egyik pillanatról a másikra itt radikális elmozdulást nem lehet elérni, akármennyire is szeretnénk, és kívánatos lenne, mert egyszerűen az élet és a valóság nem teszi lehetővé. De ez a változtatás óhatatlanul azzal is együtt jár, hogy a rendelkezésre álló forrásokból, ha úgy tetszik, drágább képzésekre kell fordítani, és ilyen értelemben a következő esztendőben az egyetemekre, főiskolákra belépők arányszáma létszámban is csökken, ugyan ebben a demográfiai állapotok is szerepet játszanak.

Természetesen az egyetemek, főiskolák költségvetésének alakulásában szerepet játszik az is, hogy az előző esztendőkből, az előző kormányzati időszakokból nagyon súlyos adósságot örökölt ez a szektor a PPP programok apropóján. Ezek szintén nagyon súlyos, tízmilliárdokat kitevő tételeket jelentenek, és ennek terhét az állami költségvetésnek kell sajnálatos módon hurcolnia most is.

Ugyanakkor a felsőoktatási kapacitások túlméretezésével is találkozhattunk az elmúlt időszakban. Érthető módon a normatíva alapján történt finanszírozásnak volt egy ilyen mellékhatása, hogy az intézményfenntartásban mindenki abban volt érdekelt, hogy mennyiségi növekményt produkáljon, akár a szakok számát illetően, akár a hallgatók számát illetően. Nyilvánvalóan hosszabb távon ez sem tartható, tehát itt is lépni kell, és a költségvetés során az első lépéseket itt is meg kell próbálni megtenni. Kétségkívül átütő siker egy év után még sehol nem lesz várható, de muszáj megtenni.

Ugyanakkor van egy olyan probléma is, amellyel szembe kell néznünk. Akut probléma, és ha van közpénzpazarlás, akkor ez biztosan az. Nevezetesen arról van szó, hogy az elmúlt esztendők során a magyar felsőoktatásban végzett hallgatók elég jelentős aránya, 30-40 százalék - attól függ, melyik intézményeket nézzük, de átlagosan ez az arány jön ki - nem kapja meg a diplomáját. Befejezi magát az intézményt, kiképezzük valamire, de nem tudja a való életben gyakorolni ezt a hivatását, mert nem kapja kézhez a diplomát. A diploma kézhezvételének elmulasztásában pedig nagyon sok esetben játszanak szerepet olyan tényezők, hogy vagy nincs az illetőnek nyelvvizsgája, nem tudja letenni vagy nem foglalkozik vele, vagy olyan szabályozók is vannak, amelyek, mondjuk, a törvényi kimeneti kötelezettséghez képest szigorúbb intézményi kritériumokat írnak elő.

(17.20)

Ezt a kérdéskört - sajnálattal állapítom meg - az illetékes tárca nem tudta kezelni az elmúlt egy évben, pedig azt hiszem, egy olyan törvényi vagy jogszabályi módosítással lehetett volna, hogy ami a törvényi kimenetelhez képest szigorúbb intézményi kötelezettség, azt például figyelmen kívül lehet hagyni. Ezt a 30-40 százalékos arányt valószínűleg minimum a felére lehetett volna csökkenteni, de ezt illő lenne megoldani, mert ez nagyon komoly közpénzpazarlás, valljuk be őszintén, és ez így a jövőben, a későbbiekben nem tartható fenn. Tehát erre, legalábbis szaktörvényi szinten, mindenképpen oda kell figyelni, és a költségvetést abból az aspektusból mindenképpen érinti, hogy nem mindegy, mire fordítjuk az adófizetők pénzét.

A költségvetésnél van két olyan tétel, ami mindenképpen érinti a tudomány, a kutatás és a felsőoktatás minőségi oldalát, nevezetesen az egyik a felsőoktatási testületek kérdéséhez kapcsolódik. Ide a Magyar Akkreditációs Bizottság, illetve a Felsőoktatási Tudományos Tanács tartozik, a MAB és az FTT, ezek együttesen most 76,9 millióval szerepelnek a Nefmi-fejezeten belül. Csak emlékeztetnék, hogy az előző esztendőben ez 176,9 millió volt, tehát 100 millióval kevesebb. Lehet erre azt mondani, hogy egyáltalán mi szükség van ezekre a szervezetekre. Nos, szeretném megjegyezni, hogy nagyon fontos, a MAB esetében van egy nagyon komoly, a magyar versenyképesség szempontjából is lényeges aspektus: a MAB működőképessége és függetlensége nemzetközi téren azt jelenti, hogy ha ez nincs meg, akkor a magyar diplomák külföldi elismertségét tekintve elég komoly kérdőjelek merülhetnek fel.

Másképpen lefordítva, hétköznapi nyelven: ma Magyarországon, különösen az orvosi területen, de nemcsak ott, számos külföldi diák tanul, és az ezek által befizetett tandíjaknak vagy egyetemi képzési díjaknak a tétele évente átlagosan 15-20 milliárdos nagyságrendet tesz ki, legalábbis ez a becslés. Nyilván ez évenként és szemeszterenként változó, de ez nem kis tétel. Amennyiben a magyar diplomák külföldi elismerése körül bármilyen probléma merül fel, pillanatok alatt ez a felsőoktatásban megjelenő fizetőképes kereslet Magyarországról elmarad.

Tehát azt gondolom, hogy 100 vagy 150 millió forintért nem érdemes kockázatni 15 vagy 20 milliárdot, nem is igazán értem, hogyan lehetett ezt így alábecsülni. Hogy ez tárcán belüli tervezési hiba, vagy hol történt, ezt nem tudom, de mindenesetre ezzel kapcsolatban indokoltnak látom, hogy módosító javaslatot adjunk be, és remélem, hogy e téren a tisztelt Házban a támogatást megkapjuk.

A másik hasonló téma, ami érinti a magyar tudományt és a kutatás helyzetét, sőt ezen túlmenően a kormányzat működésének szélesebb vertikumát is, ez pedig nem más, mint az EISZ, az Elektronikus Információszolgáltatás nemzeti programja, vagy felsőoktatási információs rendszer, ahogy tetszik. Ez biztosítja ma a felsőoktatási intézmények, a Magyar Tudományos Akadémia, számos könyvtár, közgyűjtemény, országos hatáskörű kórház, minisztériumi háttérintézmény, az ÁNTSZ is idetartozik, és egyéb nonprofit kutatóhelyek teljes szövegű tudományos adatbázisokkal, szakfolyóiratokkal, szakcikkekkel történő ellátását, elektronikus jelleggel természetesen. Ez a központi beszerzés nemzeti licenc keretében történik. Az EISZ működtetése tehát több, mint csak kutatási és innovációs vagy éppen felsőoktatási kérdés, kormányzati érdek is, ha úgy tetszik, a közigazgatáshoz is számos szempontból kapcsolódik.

A Nemzeti Kutatási, Innovációs és Tudománypolitikai Tanácsnak 2011. május 13-án volt egy olyan állásfoglalása, ami arról döntött, hogy az EISZ jövőbeni finanszírozását önálló soron kellene szerepeltetni, és ahhoz, hogy ez tudjon működni, legalább 1,4 milliárd forinttal kellene kalkulálni. Ehhez képest mondanom sem kell, hogy önálló sor nincsen a mostani költségvetésben, és az összeg meg messze elmarad ettől. Jelen állapot szerint az az összeg, ami rendelkezésre áll, szolgáltatások finanszírozására nem elég, csak és kizárólag koordinációs feladatra elég, tehát magyarán forrás hiányában 2011 végén az EISZ megszűnne, és ha az EISZ megszűnik, akkor gyakorlatilag a kutatási alap-infrastruktúrát Magyarországon megszüntettük. Tehát tisztelettel kérem, hogy ezt a módosítót is majd a tisztelt Ház támogassa.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu