GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Az idei évre a vízi társulatok működtetésére volt 4,6 milliárd forintos előirányzat, 2011-re, még egyszer mondom, ebből 3,9 lett, mert mindent zároltak, ebből is vettek el pénzt.

Vannak olyan vízi társulatok, ahol meg tudják szervezni az életüket, főleg a nagyobbak, nagyobb tartalékkal, de most is vannak, akiknek e mellett a 4,4 milliárdos támogatás mellett is problémás a saját életük megszervezése. Én arról beszéltem, hogy nincs ilyen költségvetési sor. Tehát azt kérem a fideszes képviselőtársaktól, hogy ez egy olyan módosítási igény, amit meg kell hogy csináljanak, és elsőkörös igény, tehát én nem gondolom, hogy a BM-fejezetben össze tudnak majd kotorni 4,4 milliárdot, mert közben átkerült a Belügyminisztériumhoz, és szerintem ez okozta a zavart, mert nem tudta a jobb kéz, mit csinál a bal.

De ha ez így marad, akkor annak, akivel ön beszélt, nemhogy gázolaja nem lesz, de munkája meg munkahelye se lesz jövőre, ugyanis nem lesz miből, ezt értsék már meg, hogy egyszerűen eltűnt ez a sor. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu