PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Alapjában véve a felszólalásomnál tudtam én is azt, hogy Bokros úr nem fog tudni válaszolni, éppen ezért, azt hiszem, nagyon tisztességesen és nagyon finoman jegyeztem meg, hogy egy más költségvetésről beszélt, mint ami itt van előttünk; ez az egyik dolog.
A másik dolog pedig az, Lamperth Mónikának mondom, képviselő asszony, biztos vagyok benne, hogy igaza van Babák képviselő úrnak, amikor azt mondja, hogy önök amnéziában szenvednek, nem akarnak emlékezni semmire, ami alapjában véve az elmúlt időszakban történt ebben a parlamentben, azt kívül hagyják, és csak mindig arra szeretnének utalni, hogy mi nem jó ebben az országban. Hát ezt kellene egy picit magukban helyretenni, és nem énnekem kellene szégyellnem magam, hogy ez az ország idejutott, hanem pontosan önnek, önöknek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés