VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2012-es költségvetés több dolgot kell hogy rendezzen, az államadósságot kellene csökkentenünk, egyben munkahelyeket kéne teremtenünk, új munkahelyeket kéne létrehoznunk, a foglalkoztatást kellene bővítenünk, az otthonteremtést kéne szorgalmaznia ennek a költségvetésnek. Aztán kellene hogy rendezze a devizahitelesek ügyét. Egyszerre annyi probléma szakadt ránk, annyi gonddal küzd most már az ország, küzdenek a megyéink, küzdenek a falvaink, hogy kapkodjuk a fejünket, hová nyúljunk, melyik dolgot segítsük elsősorban.

Én az összes közül egy nagy alrendszerhez kívánok hozzászólni, mégpedig az önkormányzati alrendszerhez, mert abban dolgozom, ötödik ciklusban vagyok polgármester egy kistelepülésen. A falvaink az elmúlt 8 évben óriási változáson mentek át. Ha csak két számot mondok, 2002-ben az egész önkormányzati rendszer adósságállománya 200 milliárd alatt volt, most pedig 1300 milliárd körül van. Többen kérdezik tőlünk, mi történt az elmúlt időszakban, hogy ez a szám ilyen óriásit változott. Hiszen nagyon sok településen ugyanazok a polgármesterek dolgoznak, nagyon sok településen ugyanazok a jegyzők, a háziorvosok, védőnők, iskolaigazgatók vannak - netalántán elfelejtettek-e dolgozni? Nem! Azt hiszem, hogy ezek az emberek nem felejtettek el dolgozni.

Ebből az ágazatból egy olyan óriási pénzkivonás, pénzszivattyú jött, ami ellehetetlenítette az önkormányzatok működését. Az önkormányzatok a mozgásuk határára értek, és úgy gondoltuk, hogy ez a költségvetés és a következő törvények, amiket el fogunk fogadni még ebben az esztendőben, egy tisztítást fognak véghez vinni. Mégpedig azt a tisztítást, hogy szétválasztjuk tisztességesen, mi az állami és mi az önkormányzati feladat. Ha csak egy kisiskolát veszek, az állam megmondta egy iskolánál, ha alapfokú oktatásról beszélhetek, mennyi legyen a bér, mennyi legyen a víz, villany, gáz ára, és ehhez mindösszesen mintegy 40 százalék támogatást biztosított. Úgy látjuk, hogy ez a rendszer azért jött ki, mert amit az állam mondott, hogy mit kell ellátnunk, ahhoz nem tette hozzá a forrásokat, és forrásokra szorultunk, csúnya nyelven úgy szoktuk mondani, hogy önhikis települések jöttek létre. És ismételten elmondom, hogy nem azért, mert az ott dolgozó képviselők, polgármesterek rosszul végezték a munkájukat, hanem azért, mert kivették a rendszerből a pénzt.

Ezek a kis önkormányzatok nagyon várják a változást, és szeretnének úgy kijönni ezekből a változásokból, hogy a kistelepülések megmaradjanak, az intézményrendszereik működjenek, és mindent tudjanak biztosítani a település polgárai számára, ami a XXI. században kell hogy biztosítva legyen. Anno, annak idején, amikor beléptünk az Unióba, azt mondták, hogy bízunk benne, hogy azonos lehetőségek lesznek egy kistelepülésen, egy nagyvárosban, ugyanaz megilleti a magyar állampolgárt egy kistelepülésen, mint Bécsben vagy Párizsban vagy bárhol máshol. Az örökség, amit kaptunk a szocialista-liberális kormánytól, viszont beállította a mozgásterünket, leszűkítette. Nem tehetjük meg tehát azt, hogy mindenkinek egyszerre annyi pénzt juttatunk, ami elég az ottani működéshez.

Én azt hiszem, a kistelepülések nagyon várják a foglalkoztatásbővítést, hiszen ha városról beszélünk és arról, hogy városon vannak a munkahelyek, a munkavállalók, a munkáltatók nem nagyon vállalják azt, hogy messzi kilométerekről bejáratják a falu polgárait. Ezért helyben kell munkahelyet teremtenünk nekik. A helyi munkahelyteremtésnek, azt hiszem, döntő állomása lesz a Start-munkaprogram, amely biztosít megfelelő létszámú embernek munkát, hiszen mintegy 600 ezer munkanélküliből körülbelül 200 ezer embert akarunk bemozdítani erre a Start-munkaprogramra, ami ha meghozza az eredményét, azt hiszem, hogy nagyon sok családnak, nagyon sok vidéken, falun élő embernek megfelelő pénzt, ellátást biztosít. A költségvetéshez csak ennyit szerettem volna mondani, mert az időm lejárt. Bízom benne, hogy a 2012-es költségvetés a falvaink és a vidék megelégedésére fog szolgálni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu